Eperjessy Kálmán: Csanád megye az első katonai felvétel (1782–1785) idején.A Makói Múzeum Füzetei 7. (Makó, 1971)
1. A katonai felvétel
a mélyebben és magasabban fekvő területeket, az erdőket, réteket, kerteket, szőlőket. A községek települési formáját, belterületét és külterületét az odavezető utakkal együtt. A hidrológiai rész a folyamszabályozás előtti állapotra utal, amikor még óriási területek voltak víz alatt és a törökdúlás utáni állapotából alig tért magához az ország. Igen alkalmas a felvétel minden egyes lapja a geográfiai adatok tanulmányozására. De meríthet belőlük a történész is helytörténeti adatok gyűjtésével. A nyelvtudománynak rendelkezésére állnak a nagyszámban feljegyzett földrajzi nevek. Az agrogeológus pontos képet kap a futóhomok területekről, a szikes legelőkről és az erdők akkori kiterjedéséről. A régészt pedig nyomra vezeti elpusztult községek, eltűnt építmények helyének megtalálásában. Külön figyelmet érdemel, hogy a térképlapok a jelen pontos rajza mellett évtizedekre visszamenőleg a múltbeli állapotot is ábrázolják. Csanád megye katonai felmérése az 1783., 1784. és 1785. években ment végbe. A felvételt vezető tisztek sorában Auffenberg főhadnagy, Fröhlich főhadnagy, Jann főhadnagy és Lacy főhadnagy nevét olvashatjuk. A felmért községek alaprajzát a XIX., XX., XXI. és XXII. oszlopok (Colonne) megfelelő szakaszai (szekciók) tartalmazzák. Mindössze egy város (Makó) és nyolc község (Földeák, Apátfalva, Palota, Nagylak, Komlós, Sajtény, Battonya, Tornya) felmérésére kerülhetett sor az egykor településektől népes megyében. A térképlapok jobbára üres foltokat, kihalt, elhagyott, műveletlenül álló tájat ábrázolnak. Alaposabban szemügyre véve azonban őket, meg kell állapítanunk, hogy rajtuk nemcsak mozdulatlanság, pusztulás, hanem megmozdulás, élet is van. Az elfutott lakosság kezd elhagyott tűzhelyeire visszatérni. Sikerrel veszi fel a harcot az elvadult folyóval, láppal, mocsárral, erdővel, homokkal. Munkája nyomán, amelyben új beköltözők is részt vesznek, kezd az őstáj újból kultúrtájjá alakulni. Az előttünk fekvő Csanád-megyei lapok is azt a táji folyamatot szemléltetik, amidőn az Alföld elpusztult kisfalu-rendszerét kezdi felváltani a tanyás nagyközség. Az elpusztult falvaknak városba tömörült népe kimegy a határba és nagy darabokat tör fel szántónak a legelőből. E szorgos munka nyomán kezdenek begyógyulni a török megszállás okozta sebek. Az elpusztult kisfalvak helyére jólétet sugárzó szabályos idomú nagyfalvak épülnek. Az elpusztult táj kezdi régi színeit visszanyerni. E változás azonban nem ugrásszerűen, hanem fokozatosan lépésrőllépésre megy végbe. Ez a táji kibontakozás észlelhető a térképlapokon látható települések belterületénél és határánál. A térképek sorrendjében haladva Földeák (XIX. 29.) elég jól épült, szabályos alaprajzú délalföldi telepes község. Aránylag kis belterúletű széles határában még a vizeké a döntő szó. A Tisza, Maros és mellékágaik minden tavasszal kiöntenek, és nemcsak a réteket és legelőket, hanem a tavakat, ereket és szikeket is vízzel borítják. Ebből kifolyólag művelési formája inkább legelőgazdálkodás mint földművelés. Földesura a Návay család. 400 főnyi magyar lakossága meg tud birkózni a kaszás rétek művelésével. 273 igás marha és 230 ló van birtokában. Fában való szegénységét gazdag nádtermése pótolja, amelyből jövedelmet is húznak. Sík határának egyhangúságát csak néhány őrhalom, kisebb hegyhát és dombocska szakítja meg. (Perjedomb, Panna-hát, Ürmös-hát, Mámai halom.) Határában a szállás, kertészlakás és tanyaként feltüntetett helyek a kezdődő földművelésre vallanak. Egyre többen vannak olyanok, akik nem a városból vagy faluból járnak ki a határba, hanem állandó szállásra telepednek le. A falu nélküli nagy határban az eltűnt települések helyett bizonyos állandóságot 4
