Péter László: Juhász Gyula elfelejtett makói verseiből. A Makói Múzeum Füzetei 3. (Makó, 1953)

Pannónia Aquincum alján áll egy néma szittya S a ködbe néz, távol kelet fele, Hol ősi, boldog bölcsőjét gyanítja Avart kavar szemébe léi szele. Tibiaeiis táján minden oly magányos, Falat hiába rak a római. Szellős sátorról álmodik a város, Hol égig zúgtak a szittyák dalai. Makói Újság 1915. december 28. XII. évf. 309 sz. Most római a szó, a rend, a tábor, Most erre jár a győző imperátor, Acélt és búzát küld neki a táj. Az árva szittya szive visszafáj S míg légiók ujjongnak győzedelmet Ö álmodón néz távol napkeletnek. Egy régi nyárból Ezek szép, csöndes. egyszerű napok, A Tisza nyári éjjel kanyarog Ily unalmasan, nagy csök után Füzek közt, ha a hold nézi csupán. Ezek szép, csöndes, egyszerű napok, Ilyenkor félénken kopogtatok A holnapok homályos ablakán, Ott benn milyen sors árnya les ma rám? Ezek szép, csöndes, egyszerű napok, A boldogságos esték olyanok, Mint elnyújtózó nyárfák árnyai, Mint jó emberek szelíd álmai. Makói Üjság 1916. január 2. XIII évf. 2. sz. 0 mert szép, csöndes, egyszerű napok, Én nagyon fázós és fáradt vagyok. S szívem kiállt kínoktól úgy dobog, Mint rémlátók, ha messze szél kopog. A rokkant színész Prológ Szalay Antal estélyére Mikor elmentek, piros harci tűzben Égett az arcuk, lelkük csupa láng, Szívükben ifjúság, remény derűje Mind magyarok, hívők és katonák. A riadó, újjongó harsonák Dicsőség forró mezejére hívták Az izmos kart, az acélos erőt. A diadalt ők dalolva kivívták S a viadalban megrokkantak ők. Míg elfog fájd büszkeség, alázat, Tiszteljétek <t rokkant katonákat. 11