Péter László: Juhász Gyula elfelejtett makói verseiből. A Makói Múzeum Füzetei 3. (Makó, 1953)

vette egy-egy gyűjteményes kötetébe, vagy mivel másutt is közölte őket. Mégsem nélkülözheti a költő összes verseinek készülő kritikai kiadása mindazokat a tanulságokat, melyeket a makói megjelenésű versek adatai jelentenek: nemcsak a néhány sornyi, esetleg csak szónyi változatok értékelése, de a versek datálása tekintetében sem. Sok olyan verse is van itt, amelyet már előbb másutt megjelentetett, s az eddigi kiadásokba előző változatával került be. noha itteni későbbi változata attól némileg — nyilván a költő akaratából — eltér. Az azonos című, de más szöveget tartalmazó, vagy fordítva: az eltérő című, de azonos szövegű versek egybevetése is nélkülözhetetlen a költő életművének végső összegezésekor. A makói lapokban megjelent majdnem száz verséből azokat tesszük itt közzé, amelyek sem a költő életében megjelent köteteiben, sem a halála után kiadott különféle gyűjteményes munkákban, sem az azóta nyilvánosságra került folyóiratbeli közlésekben mindeddig nem kaptak helyet, így — bár ismeretleneknek a szó helyes értelmében nem tarthatók — teljesen elfeledettek. A most közlendő 24 vers csak kb. a fele az eddig felkutatott ilyen elfelejtett verseknek. E versek nem egyenlő művészi értékűek: sok van köztük, melyet szerzője nyilván tudatosan, okkal mellőzött kötetei összeállításakor. Mégis, amikor a költői oevre egybeállításán fáradozunk, valamennyi fontossá, nélkülözhetetlenné válik: a maga módján, mind hasznosan járul hozzá Juhász Gyula költői fejlődésének és eszmei-politikai útjának megrajzolásához, értelmezéséhez. A versek egy csoportja megmutatja például, hogy a költő háborúval kapcsolatos állásfoglalása eleinte — néhány hétig csak! — igenlő volt: a magából hiányzó heroizmust véli egy pillanatig az idők erényének, s tisztánlátását megzavarja a burzsoázia és a szociáldemokrácia álnok hírverése, amely . kitört háborút nemzeti ügynek, sőt a cári zsarnokság elleni társadalmi, demokratikus „szabadságharcnak" tüntette föl. Jellemző, hogy Juhász Gyula — aki nyilván'őszintén hitt egy ideig abban, hogy az orosz hadjárat célja a 48-at leigázó cárizmus szétzúzása — már néhány hét után rádöbben a „katonai dicsőség" meddő, céltalan voltára, s meglátja a háború okozta emberi szenvedés ezer fájdalmát: az árván maradó gyermekek sorsát, a kultúra pusztulását, a menekültek világgá széledését, családok szétzüllését. a távol harcolók keserűségét, a sebesültek kínjait, a „hősi halottak" céltalan áldozatát. Ettől kezdvt háborúellenes állásfoglalása töretlen, bár igaz, hogy ez a forradalmakig inkábi) polgári humanizmusából, pacifizmusából táplálkozott, mint a háború okozni elleni tudatos szembefordulásból. Ugyancsak a költő szemléletének korlátai! mutatják a forradalom utáni versek egyes darabjai, amelyekben a búsmagyarkodásnak, a trianoni igazságtalanság miatti elkeseredésnek is nyoma van. Ám nem szabad elfelednünk, hogy ezek az ellentmondások — melyek egyébként a költő egész életművében hasonlóan föllelhetők — nem teljesen negatívak, s születésük pillanatában történetileg — mind az események, mind a költő eszmei fejlődése szempontjából — megokoltak. A háborús nyomorúság, rokkantság, szenvedés megrázó, s a dolgozó emberrel mélyen együttérző, vele azonosuló ábrázolása, s vele szemben a békés alkotás, a kultúra, az élet követelőző jogai, a szépség, víg jövő előrevetítése —- mégiscsak a béke ügyét szolgálta, a békét áhító magyar nép vágyát fogalmazta meg, s állásfoglalás lett a háború ellen. S a háború utáni magyar élet szomorúságát rajzoló verse nemcsak a magyar kommunisták által is „papírcafatnak" bélyegzett trianoni imperialista diktátum miatti keserűség, de az ellenforradalom által megteremtett szenvedés, kilátástalanság hű tükre is. Bár igyekeztünk teljes rendszerességgel fölkutatni a költő makói verseit, gyűjtésünk — az ilyesfajta munkák természeténél fogva — nem mondható