Péter László: Juhász Gyula elfelejtett makói verseiből. A Makói Múzeum Füzetei 3. (Makó, 1953)

Makói Üjsag 1916 április 25. XIII évf. 99. sz. Megállj, liadd nézzek fiatul szentedbe És tiszta ajkad bíborát köszöntsem. Ezért indultam a nagy tengerekre Életgályámmal az örök időben. E percet és e szent tizenhat évet Most elviszem. Győzővé tett az élet. De én oly későn láttam ifjú képed... Testamentum Mind elmegyünk. A rózsa és babérág Mind elvirul és alszunk szótalan, És jönnek újabb harcok és poéták, És aki új, annak igaza van! A férfi tudja ezt és nem siratja, Hogy szép volt régen és fiatalon. Mint a legyőzött, kardját átaladja Az enyészetnek a Charon hajón. Legyen utánam szebb virág az élet, És síromon viruljon jobb világ, S amely búcsúztat, a halottas ének* Ne bántsa a jövő harcok fiát, Ki ne merengjen, mint én, méla múlton, I)e fényben és örömben győzni tudjon! Makói Üjság 1916. június 16. XIII. évf. 144. sz. *A szövegben itt — nyilván helytelenül — pont van. Ma visszatértem. Régen vártak már, A tél ágyában álmodó mezők, A koszorús hegyek, a szőke rétek, Mint tékozló fiút, kerestek ők. Föld ők Ma visszatértem. Szívemet kitártam És késő vággyal átöleltem őt, Az őszök, a telek száműzetésén Esdőn idézett gyönyörű mezőt. $n ázó őszben és keserű télben Az alacsony falak közt éberen Rájuk gondoltam fázva és remélve, Mig sírva égett hamvadó szenem. Ólmos napok önsúlya mind lepergett, Feküdtem ágyán, s ő egy lett velem. S a napra gondoltam, ha majd felettem Halkan rügyezve gyöngyvirág terem. Makói Üjság 1916. július 2. XIII. évf. 158. A temető lett háza. és hazája És párnája a csöndes síri hant. A hajnal és az alkony ott találja, 0 várja, míg örökre megvirrad. A gyászoló nő A ciprusok oly hívón bólogatnak És sóhajtása kél a néma hantnak, Amelyre itten nincsen felelet. Mert Uns, egyetlen éjjel most az élet És pislogó mécs az emlékezet. A kedves arcra néha visszaréved S csókolja a rögöt, mint hiilt kezet. Makói Üjság 1916. augusztus 10. XIII évf. 191. sz. És mindig szürkébb lesz a földi város S a távol oly derűs és délibábos. És lassan, lassan nyílnak az egek...