Diósszilágyi Sámuel: A makói szervezett munkások Petőfi dalkörének története - A Makói Múzeum Forráskiadványai 5. (Makó, 1982)

14 Az év végén- egészségi állapotára hivatkozva - Szüsz Fe­renc elnök lemondott, helyét azonban csak a következő 1935. év február 25-én tartott rendes közgyűlésen töltötték be dr. Juhász István korházi főorvossal, aki mellé társelnökül - Kot­­roczó József helyébe - dr. Bogdán József fogorvost választot­ták. Veress karnagy mindennapos elfoglaltsága miatt nem bir­­ta a fokozott tempót, mert előfordult, hogy hetenként 3-4 estén is foglalkoznia kellett az énekkarral, s még az év elején elköszönt attól. Az énekkar pedig, miután Urbán Gábor nem fo­gadta el az űjabb meghívást, ideiglenesen egy havi próbaidőre Jeck György helybeli pedagógust kérte fel a dalkör gondozására. Közben pedig tárgyalást folytattak Majoros Rezső kiszombori kántorral, az énekkar örökös tiszteletbeli karnagyával is, aki hamarosan át is vette az énekkar vezetését. Ez a gyakori karnagy csereberélés erősen nyugtalanítot­ta mind a vezetőséget, mind a tagságot. Lakatos Pál, akkori titkár az egyik júliusi választmányi ülésen erősen és szenve­délyesen hangot is adott ennek a nyugtalanságnak, s kereste a gyakori karnagyváltozások okait. Két tényezőben vélte azo­kat megtalálni: az egyik az énekkari tagok fegyelmezetlensé­ge, a másik pedig a karnagyok idegessége és azok igen szegé­nyes díjazása. Lakatos felszólalásának lett is valamelyes eredménye, mert a választmány azonnal - ügy ahogy - rendez­te is a karnagyok dotációját. Elhatározták, hogy a jövőben a karnagy havi tiszteletdija 20-40 pengő lesz és %-os része­sedés illeti meg őket a hangversenyek jövedelméből. Juhász István elnök is Ígéretet tett, hogy igyekezni fog a dalkört minél előbb megszabadítani adósságaitól, s jó összeköttetései révén a város és vármegye vezetőségétől is próbál majd anyagi támogatást, alkalmi segélyeket kieszközölni. Látva azt a nagy tehertételt, amit az adósságok fel-fel szaporodása és a dalkör gyakori fizetésképtelensége jelentett, felvetődik a kérdés, miből is adódtak ezek az adósságok.Ilyen "csekélységek" voltak: az elég tekintélyes országos dalosszö­vetségi tagsági dijak, a beszerzett kották ára, a karnagyok

Next

/
Thumbnails
Contents