Vágvölgyi András (szerk.): Arcok, életutak, vélemények - A Makói Múzeum Forráskiadványai 4. (Makó, 1974)

Politikai munkatárs a centrumból

k.i is tudták elégíteni ezt- Építettek saját erőből egy klubot. A tsz parasztság is formálódik és a szerint oszlik meg, hogy nö­vénytermesztésben dolgozik-e, vagy -és ők diktálják az igényt­­a műhelybenc Érdekes ezmert ha megvizsgálná az ember a tsz-ben dolgozó fia­talokat, ezt lehetne látni, hogy a műhelyben dolgozóknak nagyobb igényűk van már a kultúra iránt.. Makón 14 ifjúsági klub van. Az utóbbi években e felé tolódott el a fiatalok szabadidő felhaszná­lása * K-, § Véleménye szerint lehet-e a vallás befolyásáról az ifjú­ság tekintetében beszélni? Ve; A fiatalokhoz már nehezebben jutnak el a vallásos nézetek. A KISZ szervezeteknek, a vállalatoknak, a szocialista brigádoknak megfelelő befolyásuk van a fiatalokra. Nem azt mondom, hogy ural­kodó itt Makón a marxista világnézet, mert akkor hazudnék. Vannak még fiatal*k szép számmal akikre hat a vallás és erre a közeljö­vőben fel is kell figyelni, Itt is vannak kétlakiak. Polgári es­küvőt tartanak, elmegy a szocialista brigád, tapsohnk nekik s aztán elmennek a templomba és ott megesküdnek. Hasonló a helyzet a névadó esetében is0 Nem lehet páholyból szemlélni a dolgokat. Valamit tenni kell ellene. Azért, hogy a statisztika jó, még nem biztos, hogy valós:- 8 -

Next

/
Thumbnails
Contents