Vágvölgyi András (szerk.): Arcok, életutak, vélemények - A Makói Múzeum Forráskiadványai 4. (Makó, 1974)

Politikai munkatárs a centrumból

Ők annyi előnnyel, indultak, hogy nem kellett nekik induló össze­get befizetni az építkezéshez,, Ahogy befizették az előtörlesztést, 1-2 héten belül beköltöztek* Mi 3 éven át épitettük a lakást, te­hát ha a bű ezer forint előtörlesztést 6 %-os kamatra betettük volna a takarékba, akkor a 10 ezer forint a 3 év alatt nem veszett volna el* Ezért mondtam, hogy mi hátrányos helyzetbe kerültünk. Kh§ Hogyan tudták az induló összeget előteremteni? V, i 7 éves házasok vagyunké Viszonylag tűrhető jövedelmünk van, családunk nincs. Nem indultunk semmiféle alappal, az induláshoz szükséges összeget tényleg a fizetésünkből tudtuk előteremteni, kb. 4 év alatt. Előtte rokonoknál laktunk. Nagy Szerencs volt, hogy busás nem kellett albérleti dijat fizetni, igaz szerényebb körülmények között laktunk. ! K3? Előnyt jelent Önnek a belvárosi lakás? V, ; Nemc Nem azért ragaszkodtunk ehhez a helyhez, mert belváros. Munka után az embernek olyan kevés ideje marad. Előtte is sok tár­sadalmi munkát végeztem, nagyon kevés az időm most is, hogy élvez. zem a belváros adta örömöket. Käg Véleménye szerint vannak-e olyanok, akiknek előnyös a belvárosi lakás? V.. s Vannak ilyenek. Jobban kínálják magukat a szórakozóhelyek is. Az, aki messzebb lakik a központtól, csak nehezen szánja rá magát, hogy elmenjen egy táj előadásra, moziba vagy valahová. K.% Volt-e szándéka tovább tanulni? i Volt. de a börüimányek olyanok voltak, hogy nem lehetett. A helyi adottságoknak megfelelően a marxista egyetemet végeztem el. K;g Véleménye szerint jelenlegi munkája kulturális érdeklő­dését milyen irányba tereli, vagy befolyásolja? V*s Sn azt hiszem különösképpen nem tereli, de befolyásolja.

Next

/
Thumbnails
Contents