Tóth Ferenc (szerk.): Napló az 1970-es makói árvízveszélyről - A Makói Múzeum Forráskiadványai 1. (Makó, 1970)

53 -13.00 Komócsin elvtárs a tábor vezetőit., valamint a kr telepitési bi­zottság tagjait értekezletre hivta össze, ahol értékelést adott Makó kitelepítésével kapcsolatos feladatok elvégzéséről. Rész­letesen ismertette a Csongrád megyében kialakult árvizhelyzet súlyosságát és Makó kitelepítésének előzményeit. A feladat meg­oldását valamennyi résztvevő szerv munkáját illetően pozitiven értékelte. Részletesen értékelte az elvégzett feladatot, követ­keztetéseket vont le a tapasztalatokról és valamennyi szerv ré­szére - igy a közúti közlekedés részére is - kitüv-e az újabb feladatok végrehajtását. Fő feladatnak jelölte m g ?. kitelepí­tés végrehajtása után a védelem segítését és f' ■ zá-áí a gép­jármüvek kihasználtságának nagyobb ellenőrzésé ■. tr ■. ábbá vala­mennyi stáb részére feladatként határozta meg saja maguk által készített írásos jelentés készítését a leszűrt tapasztalatokról. Fontos feladatként határozta meg az értékelés alapján valamennyi stáb részére az uj feladatoknak megfelelő részier.es tervkészí­tést, melyet 24 órán belül végre kell hajtani, 13.02 Kiszombor számára egy tartálykocsi benzint rendeltek a szegedi ÁFOR-tól. 13.02 Békéscsabáról Kovács Pál MÉSZÖV személyzeti főelőadó felaján­lotta lakását 2 menekülő család részére, 14.00 Vízállás 583 cm. 14.30 Csiszár Károly igazgató Komócsin elvtárs tájékoztatóját a stáb tagjai előtt külön értekezleten ismertette, kihangsúlyozva a közlekedés előtt álló uj feladatok megoldásának fontosságát. 3.6.30 Vízállás 581 cm, 16,50 A 601, sz. telefonon 10 fő könnyűbúvárt kérnek a korábban fela­­jánlt 60 főből Budapestről, Kérik, hogy minél előbb induljanak és jelentkezzenek a gátőrháznál,

Next

/
Thumbnails
Contents