Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2005 (Szeged, 2006)

RÉGÉSZETTUDOMÁNY - Törőcsik István: Egy régi adósság – Szeged-Vár 1998

az e kötetben megjelent másik tanulmányomban foglalkozok, itt csak annyit jegyeznék meg, hogy ezek a 15. századi budai és visegrádi kályhák hatását mutatják. Egy nehezen körülhatárolható leletcsoportból egy csontfeldolgozó műhely működésére is lehet következtetni. Az állatcsont (főleg a különféle agancsok) felhasználása a középkorban széles körű volt, csontfaragó műhelyek leletanyaga például Budáról (G. SÁNDOR 1960; G. SÁNDOR 1961, 144-145), Diósgyőrből (SZ. CZEGLÉDY 1966), Solymárról (FELD 1980, 284.) és Visegrádról (GRÓF-GRÓH 2004) is ismert. Több mint száz olyan csonttöredéket leltünk, amelyek a feldolgozás során keletkező hulladék darabjaiként azonosíthatók. A leggyakoribb „termékek" a hasított csontlapokból egyszerű íjas esztergával kiesztergált, nagyjából kétforintos nagyságú csontkorongok voltak, amelyeket gombokként és talán övdíszekként hasznosítottak. A feltételezett műhelyben valószínűleg dobókockákat és csontgyöngyökböl összeállított rózsafüzéreket is gyártottak. A műhely működését a török hódoltságot megelőző egy-két évszázadon belül valószínűsíthetjük, bár az egyetlen, századra datálható gombkészítő műhely anyaga az 1700-as évekből származik (G. SÁNDOR 1960, 147), így a csontnegatívok akár e kései időszakra is datálhatok. A hódoltság kora Szeged városa 1543 farsangján került török kézre. Rövid idö alatt megszervezik a szegedi szandzsákot, és a következő években erődítési munkába fognak annak központja, a vár területén. Tudjuk, hogy a három kontinensre kiterjedő birodalom magyarországi váraiban a kisázsiai oszmán-törökök kisebbségben voltak, s a helyőrségek zömét a balkáni népekből verbuválódott katonai egységek alkották. A legújabb kutatások alapján egyre inkább úgy tűnik, hogy anyagi kultúrájuk jellegzetes különbségeket mutat. így a földben megőrződött tárgyi hagyaték döntő többségét kitevő kerámiaanyagban a „valódi" törökök edényei elkülöníthetők például a gyengébb technikai kivitelű és teljességgel mázatlan, az írott források alapján bosnyákoknak tulajdonított korsóktól, tálaktól és fazekaktól (KOVÁCS 2002, 248-249). Továbbra is problémás azonban a szerb („rác") leletanyag meghatározása, pedig közösségük a török hódoltság alatt (és egy darabig utána is) Szeged egyik meghatározó etnikuma volt.

7 A vártető leletanyagában is körvonalazható egy délszláv jellegű csoport, ezek értékelésére (és esetleges belső elkü7 Annál is inkább nehéz a népesség eredetét meglelni, mivel egyes dunántúli palánkvárak kézikorongolt kerámiája szerbiai és boszniai edényekkel egyaránt rokonítható (PUSZTAI 2002, 294).