Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2005 (Szeged, 2006)
Erdélyi Péter (1946-2006) 1986-ban lett az akkor csongrádi múzeum nevet viselő, majd az ő közreműködésével Tari László (a helyi múzeumbarát kör szellemi vezetőjének) nevét felvevő kismúzeumnak - azóta már tudjuk - 20 évre helytörténésze. Kezdettől fogva, hosszú betegsége idején is fontosnak tartotta, hogy az évenkénti múzeumi felolvasóüléseken előadást tartson, a megye múzeumaiban dolgozó kollégákkal találkozzon, előadásaikat meghallgassa, beszélgessen velük. (Ezeknek a találkozásoknak az élményéből hónapokra töltődött.) Majd figyelt arra, hogy határidőn belül az előadása írott változatát leadja a Múzeumi Kutatások ... éppen soros kötetébe. (Néhány esetben az elkészült cikke az évkönyv történeti tanulmányait gyarapította.) 20 év alatt 14 cikke jelent meg jelen sorozatban. Ezek többsége helyi, általa rendezett, leltározott múzeumi hagyatékok feldolgozását jelentette. Ilyenek például a kilenc Kossuth-levélről írott 2 cikke, Hegyi Antal plébános amerikai naplója, Tekulics Sándor főhadnagy első világháborúban készült fotói, Lőcsey Árpád fényképész tevékenysége, Kiss István bokrosi tanító jegyzetei és nem utolsósorban a csongrádi Tari László Múzeum helytörténeti gyűjteményéről írott összefoglalása. Az utolsó, jelen számban olvasható cikke a Bozó Mihály nyomdász Erdélyi Péter által utolsóként gyűjtött - hagyatékából kiemelt dokumentum egység, az 1919. évi újságforgalom feldolgozása. Négy év (1999-2000. évek, 2001. és 2002. évek) előadásainak három kötetbe rendezését jelen sorok írójával együtt végezte el. A szerzők biztatásában, stiláris és helyesírási hibák javításában hagyományosan igényes, jó szerkesztőtárs volt. Ebben a kötetben jelenik meg utolsó előadása írott változata, ezzel a kötettel tisztelgünk muzeológus társunk emléke előtt. Szűcs Judit