Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2005 (Szeged, 2006)

NÉPRAJZTUDOMÁNY - N. Szabó Magdolna: Adatok az alakor (Triticum monococcum L.) székelyföldi termesztéséhez

A növénnyel kapcsolatban leginkább csak a szóbeli közlésekre támaszkodhattunk és támaszkodhatunk, melyek egymásnak olykor igen ellentmondó adatokat tartalmaznak. Körispatakon az alakor „újkori génbank"-ja egyes visszaemlékezések szerint a Nyárád-menti Jobbágytelke (rom.: Sâmbriaç, Maros m.) volt, ahol szintén nagy múltra tekint vissza a szalmakalap-készítő háziipar. Ezt az egykori kollektív gazdaság elöljárói állítják, miközben a falu többi lakója nem tudja alátámasztani az adatot, de kétségbe vonni sem. Sokan pedig úgy emlékeznek, hogy mindig is ismerték és termesztették a növényt, ugyanakkor mások egyértelműen a kollektivizálás idejétől számítják felbukkanását. Jobbágytelkéről tudjuk, hogy rendkívül rossz földjei miatt a kollektív nem tudott gyökeret verni, így maradtak a községben a régi művelési formák a hagyományos gabonaneműekkel, így többek között az alakor is. Mindez alátámasztja az eddigi állítást, hogy az alakor kiváló tűrőképességének köszönhetően kedvelt növény volt a rossz termőtalajjal rendelkező, mostohább éghajlatú hegyvidékeken, s azt is, hogy az önellátás keretei között megrekedt egyéni gazdaságoknál az ősi növény sikeresen túlélte a nagyterméshozamú, nemesített búzafajok nyomását. Az utóbbi évek legnagyobb alakor-termőhelye a megfigyelt tájakon Bözöd. A falunak igencsak kiterjedt, hegyes határa van. Az említett települések számára mint vetömagforrás, gyakran előtérbe kerül rokoni, vagy távolabbi kapcsolatok révén. Ezek a kapcsolatrendszerek azonban igen nehezen nyomon követhetők és rögzíthetők. Ha a vetés nagyságát tekintjük, csekélyke vetőmagból, 1-2 liternyi szemből megterem az a mennyiség, amely egy kalapkötő családnak biztosítja az egész évi alapanyagot. Ez körülbelül 4-5 ár nagyságú területet jelent a hagyományos (e tájakon használt) mértékegységekkel mérve, ami 120-150 négyszögölnek felel meg. Az alakor rapszodikus termesztésére a következő példa is utal: Kőrispatakon egyetlen család vetett be 4 árnyi területet 2004 őszén. Mások azért nem vállalkoztak rá, mert az előző évi rágcsálókárok miatt időlegesen kiábrándultak termesztéséből. Az alakor termelési módjaira ezúttal csak nagyvonalakban térünk ki. Mindenekelőtt legfontosabb jellemzője, hogy háziipari célú termesztése a legarchaikusabb művelési módokat tartotta életben. Az említett falvakban eltérések alig mutatkoznak. Jól bokrosodó, szívós növénynek tartják. Szára kimondottan erős, ami a szalma kötésekor hátrány, mert nehezebb az ujjaknak dolgozni vele.

23 A „szalmakötés" mindenhol a kalapszalma fonását jelenti. Mindenki, aki köti a kalapot, magának veti és szedi az alakort. „az alakorból nem olyan szép a kalap, vékony és erős a szalmája, nehezebb kötni...eszi meg az embert kézit. "