Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2005 (Szeged, 2006)

RÉGÉSZETTUDOMÁNY - Szalontai Csaba – Sz. Wilhelm Gábor: Előzetes jelentés egy késő bronzkori település és avar kori temető mentő feltárásáról Szeged-Kiskundorozsmán

úgy fordítjuk meg állításunkat, hogy mind a 10 eset olyan szakaszokon történt, melyet előre jeleztünk, sokkal inkább érzékelhető a módszer helyessége. Összefoglalóan: ez volt tehát a régészeti lelőhelyek kiterjedésével kap­csolatos egyetlen hasznos szemléletmód, melynek segítségével olyan régé­szeti lelőhelyek is újra előkerültek, amelyet korábban a feltárója negatív lelőhelyként értékelt. Rendkívül fontos ezt hangsúlyozni, hiszen ebben az esetben konkrétan arról van szó, hogy egy régészeti lelőhely megmenekül-e a földmunkagépek pusztításától vagy sem. 13 Ennek hiányában ugyanis nem­csak a subasi lelőhely pusztult volna el végérvényesen, de valószínűleg a 10 lelőhely közül még jónéhány erre a sorsra jutott volna. 14 És végezetül még egy adalék a subasi 26/90. lelőhely előkerüléséhez: a lelőhely természetföldrajzi adottságai alapján sejtettük ugyan, hogy itt is kell leleteket találnunk. Közvetlenül a humuszolás megkezdése után a mun­katársaink meg is vizsgálták a területet és egy 300 méter hosszú szakaszon mindösszesen 5 db (!) késő bronzkori kerámiát sikerült gyűjteniük a gépek utáni nyomokban. 15 Ez azonban semmivel sem árult el többet nekünk a régészeti lelőhely jellegéről, mint 1998-ban Kürti Béla számára. Mi mégis úgy döntöttünk, hogy ezt az esélyt már nem engedjük el még egyszer... és nekiláttunk a feltárásnak. A régészeti lelőhely kutatásának harmadik állomása A leletek előkerülése után természetesen kezdeményeztük az építési munkálatok azonnali leállítását, amit a helyben dolgozó kivitelezők azonnal megtettek, majd hamarosan megérkezett a Központi Közlekedésfelügyelet írásos leállító határozata is. A mentő feltárás tehát hivatalosan 2005. május 09-én kezdődött. Azon­ban a feltárás megkezdése előtt a Múzeumnak biztosítania kellett a feltárás finanszírozását a Nemzeti Autópálya Rt-vel, illetve közbeszerzési eljárás 11 És ill nem lehetünk arra sem tekintettel, hogy azt elpusztuló lelőhelyet szakmailag értékes­nek, vagy értéktelennek tartjuk. 14 Nem lehetünk ugyanakkor arról sem teljes mértékben meggyőződve, hogy a 10 újonnan talált lelőhely ellenére nem semmisültek-e meg más lelőhelyek az autópálya építése közben. 2004-ben az örökségvédelmi felügyeletet Balogh Csilla és Türk Attila látták el (BALOGH­TÜRK 2005, 128-129). Az akkor építés alá vont Csongrád megyei 34 km hosszú szakaszon mindösszesen 1 új régészeti lelőhelyet fedeztek fel, illetve egy útkorrekció nyomvonalán egy újkori tanyahely néhány maradványát. A csengelei határban elhelyezkedő 12/16 számú lelőhe­lyet — mely ugyancsak figyelemmel kellett volna kísérni — 1,5 héttel az ottani humuszolás után Szalontai Csaba fedezte fel, nem pedig a felügyelettel megbízottak! Csak összehasonlítás­képpen: az autópálya III. fázisán 2005-ben 14 kilométeren 7 új régészeti területet fedeztünk fel az építési területen! 15 Az érdem Paluch Tiboré (MFM)!

Next

/
Thumbnails
Contents