A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)

V. fejezet - Néhány szó a farkasokról (Canis lupus)

Sajnos a 2000. év szomorú korszakhatárnak számít. Feltehetőleg a tartósan magas belvíz hatására, a populáció egyedszáma töredékére esett vissza. A kisebb létszám szélsőséges esetben azzal járhat, hogy okszerű védelem híján az itteni állomány megszűnhet. Utoljára 2002-ben jártunk be szisztematikusan a területet, ekkor ismét megtaláltunk az állatok jelenlétére utaló nyomokat. Más fajoknál szintén észlelhetők kiugró egyedszám ingadozások. Ilyen például a mezei nyúl (Lepus e. europaeus), vagy a pirókegér (Apodemus a. agrárius). Ezek bizonyos években (pl. 1967, 1978, 1985) tömegesen felszaporodnak, máskor szinte kimutathatatlanná válnak (Csizmazia 1998, Fröhlich 2005). Néhány korábban honos emlősfajról már csak múlt időben beszélhetünk. Ilyenek az üregi nyúl (Oryctolagus c. cuniculus), az ürge (Citelus c. citelus) és a pézsmapocok (Ondatra z. zibethicus). Eltűnésük okai rendkívül különbözőek. Az 1992/93-as évek nagy myxomatosis járványa az üregi nyúl teljes hazai állományát elsöpörte. Megyénkben azóta egyetlen példányt sem láttak belőle. Valamikor megyénk legnépesebb ürge (Citellus c. citellus) populációja élt az öttömösi Baromjáráson. Az 1970-es évek végén ezt a kolóniát teljes egészében felszámolták. Az egykori ürgevárak helyén ma juhok legelnek. A rendkívül barbár módon, gázosítással végrehajtott ürgeirtást semmivel sem lehet menteni. 1994— ben még láttunk néhány ürgét, később ezek is eltűntek a területről. Összhangban a ragadozó madarak védelmével, ennek az egyre ritkuló táplálékállatnak az újrahonosítását kiemelt jelentőségű természetvédelmi feladatnak tartjuk. Az 1970-es évekig Ásotthalom, Kelebia és Ottömös környékén egyaránt előfordult a pézsmapocok (Ondatra z. zibethicus). Kipusztulása túlzott vadászatával és élőhelyeinek időleges megszűnésével magyarázható. (A Kelebiai halastó medrét sokáig nem töltötték fel. A hosszú aszály idején az átokházi tőzegbánya központi tavából locsolták a környező földeket, így a legforróbb nyarakon a teljes tórendszerből eltűnt a víz. A csatornák tavasztól őszig szárazon álltak stb.) Néhány szó a farkasokról (Canis lupus) Végezetül ejtsünk néhány szót a réti, vagy nádi farkasról. Az első dolog, amit el kellene döntenünk az, hogy a szóban forgó elnevezés alatt milyen állatot értünk, aranysakált, ahogyan azt Méhely (1898) állította, vagy farkast. Paszlavszky (1918) a század elején felvetette, hogy a nádi farkas, a farkas (Canis lupus) egy kisebb, kárpát-medencei alfaja. A legújabb nézetek szerint (Nagy 1982, Szomjas 1986) nem alfajnak, hanem inkább ökotípusnak tekinthető. Az aranysakállal (Canis aureus) semmiképp sem keverhető össze. A Kőrös-ér tágabb vonzáskörzetének bizonyítottnak tekinthető farkas előfordulásai (részben Gaskó 1999 alapján) időrend szerint haladva a következők: