A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)

III. fejezet - Kutatottságuk - A délkelet-kiskunsági láperdők és fűzlápok vázlatos ismertetése

lyékes vonulatot nem tekintjük annak. (A füzek terjedésében ez a lehetőség nem zárható ki, de a keményfa ligeterdő kapcsolatrendszerét tekintve igen.) Az esetleges kőrislápot és a tölgy-kőris-szil ligeterdőt (Fraxino pannonicae-Ulmetum) jelző növények már az 1950-es években is hiányoztak. A Csongor Győző (1957) által megadott flórajegyzék fajai, generalista erdő-, vagy nedvességjelző növények. A kisszámú kivétel sem köthető a feltételezett fás társulásokhoz. A döntő bizonyítéknak tekintett tőzegpáfrány (Thelypteris palustris) például nádasokban, úszólápokon, lápréteken és láperdőkben egyaránt előfordul (Simon 1992). Hasonló következtetés vonható le a faállomány alapján is. Az 1950-es években még látható, hatalmas méretű kidöntött kocsányos tölgy (Quercus robur) -Csongor 1957- feltehetően határfa volt. A földmérők a XVIII. század végén valamiért kiemelt fontosságúnak tekintették ezt a vidéket, amit az I. Katonai Felmérés (1784. Coll. XVIIII., Sect 30.) térképlapja is bizonyít. Az elnyújtott téglalap alakú mocsár mellett három, a csárda előtt egy határjelző karó (Grenzeadler szó szerinti fordításban határsas-) állt. Ilyen kis területen ennyi oszlop viszonyítási csomópontot feltételez. Egy Duna-Tisza közi, a folyóktól távolabb eső kőrisláp elképzelhetetlen magyar kőris (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica) nélkül. Ez hiányzott, akadt helyette amerikai- (Fraxinus pennsylvanica) és magaskőris (Fraxinus excelsior) Csongor 1957-. Az egyik gyomfa, a másik a folyó-menti ligeterdők állományalkotója. Feltételezve (de nem elfogadva) a Tiszával összekötő ökológiai folyosót, az utóbbi éppen lehetne keményfa ligeterdő tartozék, de akkor nem hiányozhatott volna a vénic szil (Ulmus laevis). A mezei- (Ulmus minor) -szin. U. campestrisés kiváltképp a hegyi szil (Ulmus glabra) szin. U. scabra- nem a tölgy-kőris-szil ligeterdő (Fraxino pannonicae-Ulmetum) fája. Összegezve a leírtakat, a Zsombói-láperdő vegetációja az erdészeti beavatkozások előtti (boldogabb) időkben hasonló lehetett, mint napjainkban a Pusztamérgesi-Iáperdőé. Két fás társulással számolhatunk, a fűzláppal (Calamagrosti-Salicetum cinereae) és a fehérfűz ligettel (Salicion albae). Mai állapota: Napjainkra a Zsombói-láperdő (nevével ellentétben) jórészt telepített fákból és spontán települt fás szárú gyomfajokból áll. - 11. sz. kép - A korábban jelentős kiterjedésű füzlápok és füzliget csoportok az utóbbi 20 évben szinte teljesen eltűntek. Törékeny- (Salix fragilis) és fehér füzek (Salix alba) szinte kizárólag az erdő északnyugati csücskének szegély zónájában láthatók. Az előtte húzódó mélyedésben apró, de egészséges fűzláp tenyészik.