A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)

II. fejezet - Az izoláció jelentőségéről

gyomnövények és különféle állati kártevők lepik el a védeni kívánt élőhelyeket. (A témakör részletes áttekintése Gallé jr. 1990.) Régi vita az ökológusok, a természetvédők és a gazdálkodók között, hogy mi a célravezetőbb, több kisebb területű egységet, vagy néhány nagyobbat védetté tenni. Minkét felfogás mellett sorakoztathatok fel érvek és ellenérvek, de alapvetően a védelem célja a meghatározó. Az izolátumkutatások számszerűsíthető választ is adtak erre a kérdésre. Mc Arthur és Wilson (1967) immár klasszikusnak számító munkája nyomán a faj-terület összefüggés a következő: log S = log a + b*

logX Ahol S az egyensúlyi fajszám, x a szigetek területe (átvitt értelemben az izolált rész), a és b konstansok. Nagyon fontos követelmény, hogy az eseteket mindig egyedileg ítéljük meg. A viszonylag homogén jellegű élőhelyek (hullámtéri erdők, szikes puszták...) megóvásánál például a nagyobb terület védelme a hatékonyabb. Ugyanez mondható el bizonyos gerinces taxonokat érintő célfeladatokról. Ennek klasszikus példája a kiemelkedő jelentőségű madár fészkelőhelyek és azok trofikus vonzáskörzetének együttes védelme (Haila 1985, Fuller-Langslow 1986). A homogén nagy területek hátránya, hogy közel azonos habitatokat alapul véve, kevéssé alkalmasak az egymást kizáró kompetitor fajok egyidejű megőrzésére. Ilyen körülmények között ugyanis, nem alakul ki a sok apróbb izolátumra jellemző „sakktáblaszerű" elrendeződés.