A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)

II. fejezet - Viszonylag erdősebb vidék Kecskeméttől északra az 1700-as években

A Csongrád megyei Tisza vidék egykori társulásairól bővebb információk találhatók Bodrogközy (1971), Deák (2002, 204-2005) és Gaskó (1999, 2008) írásaiban. Az érintett területek: Csongrád, Kőrös torkolat környéke (Deák 2002, 2004-2005), a Tisza-Maros torkolatvidéke (Bodrogközy 1971), Szeged és vonzáskörzete (Gaskó 2008), a Tisza teljes Csongrád megyei szakasza, továbbá a hajdani Maros ártér, a torkolattól Kiszomborig és Makóig (Gaskó 1999). Viszonylag erdősebb vidék Kecskeméttől északra az 1700-as években A Duna-Tisza közi homokhátat természeti (tehát florisztikai és faunisztikai) szempontból semmiképp sem lehet egységes egészként kezelni. Az észak-bácskai löszhátat leszámítva, 2 nagyobb egység különíthető el, az északi erdősebb és a déli fátlanabb régió. Ezt a törvényszerűséget Lengyel Géza már 1915-ben felismerte. Megfogalmazása (Lengyel 1915) szerint: „Míg a Duna-Tisza közének északabbi felének őseredeti homoki tölgyesek (pl. Monor, Kecskemét, Nagykőrös határában) találhatók, addig a királyhalmi erdő teljesen mesterséges (kocsányos tölgy és akác) telepítés, ahol az erdősítés előtt csupán szórványos csoportokban álló fehér nyárfa képezte az egyedüli fás vegetációt. Az erdősítés előtt a területek javarésze futóhomok volt, itt-ott megszakítva elszikesedett foltokkal s a mélyebb helyeken lévő mocsarakkal. " Ugyanerre a következtetésre jutott Kiss Ferenc (1944) is. „A tárgyalt területeken (a Duna-Tisza közi homokvidék déli részei) -Cegléd és Nagykőrös határa kivételével, ahol tölgyerdőről emlékeznek meg régi okmányaink nem volt figyelemre méltó erdő, legfeljebb a vizek szélén kőris- és tölgye söpörtök, ezt Nagy- és Kiskőrös városok neve is bizonyítja, valamint a Bocsa község határában jelenleg buckás homokterületeknek mai napig fennmaradt „ Tölös " elnevezése. " Beliczay István erdőmérnök (2005) Tompa környékéről is említ egy „Tölös" nevű határrészt. Itt valószínűleg hasonló mocsári társulás lehetett, mint napjainkban a közeli országhatár magyar oldalán fekvő Tanács-erdőben. Bár a kép tovább árnyalható, az idézett gondolatok lényegi kérdést érintenek. Az I. Katonai Felmérés térképszelvényeinek tanúsága szerint, a XVIII. század végén az Alföld központi részének és a peremvidékeknek az erdősültsége erősen különbözött. Ahol a fás vegetáció magától fel tudott újulni, ott kiterjedése alig változott, sőt az elnéptelenedés hatására, talán még növekedett is (Majer 1968). A Duna-Tisza közén ez hatás nem annyira a Kiskunságban, mint a tájba ékelődő, kissé hűvösebb klímájú Gödöllői-dombvidéken érvényesült. Kecskemét vonalától északra, korlátozott számban ugyan, de akadtak kiterjedt zárterdő foltok. Elhelyezkedésükből ítélve (lásd Bíró Marianna —1998— 52