A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)

V. fejezet - A terület emlősfaunájáról (Mammalia) - A főbb trendek áttekintése

lin (Mustela ermenia aestiva) szintén a másodlagosan megtelepedett erdei fajok kategóriájába sorolható. A gímszarvas (Cervus elaphus hippelaphus) délről (az egykori Jugoszláviából) és nyugatról (Gemencről) hódította meg Ásotthalom környékét. 1960 és 1980 között váltó vadnak számított, ezt követően jelenléte állandósult (Fröhlich 2005). A vaddisznó (Sus s. scrofa) 1970. előtt váltóvad volt. A gímszarvashoz hasonlóan, első példányai délről és nyugatról jöttek. A vadászok gondoskodása folytán (dagonyák létesítése, sózok kihelyezése, rendszeres téli etetés) az állomány napjainkra annyira felszaporodott, hogy az állatok esetenként mezőgazdasági károkat okoznak. Érdekességként említhető, hogy néhány környékbeli tanyán a vaddisznó házi sertéssel kereszteződött (Fröhlich 2005). A dámvad (Dama d. dama) az ásotthalmi, a kelebiai és a balotaszállási telepítéseknek köszönhetően ma már nem számít ritkaságnak (Fröhlich 2005). A helyi őz (Capreolus c. capreolus) populációnak kedvez a sok fiatal erdőtelepítés. Bár az itteni példányok trófeája közepes, ezek az állatok a vadásztársaságok súlyozott bevételi forrását jelentik (Fröhlich 2005). A borz (Mêles m. mêles) állománynak kifejezetten jót tett, hogy egy ideig védett volt. 1980 előtt ritkaságszámba ment egy-egy példány felbukkanása. Ma már széles körben elterjedt és gyakori. A fokozottan védett vidra (Lutra 1. lutra) a környék állandó víztükrű tavainak (Atokházi-tőzegbánya tavai, Madarász-tó) lakója, de Fröhlich András (2005) öntöző gödrök környékén is találkozott vele. A Kőrös-ér menti vidrapopuláció sajnos mind a mai napig nincs megnyugtatóan felmérve. Természetvédelmi szempontból a legértékesebb emlős a fokozottan védett földikutya (Spalax 1. leucodon). A Kőrös-ér menti élőhely (bár a Duna-Tisza közén itt található az egyik legnépesebb állomány) még a szakemberek körében sem kellően ismert. Mivel a hazai földikutya kataszter elkészítésekor az adatszolgáltatók nem jutottak el a területre, érdemes vázlatosan áttekinteni eddigi kutatások eredményeit. A kelebiai Földi-erdő közelében Beliczay István (azóta nyugállományú) erdőmérnök találta meg az első elpusztult példányokat. A tetemeket eljuttatta a Magyar Természettudományi Múzeumba, ahol megerősítették a jó hírt. Az erdőt szegélyező gyepekben élő nagyfogú rágcsáló nem más, mint az igencsak ritka földi kutya. Az 1990-es évek közepén végzett felméréseink alapján állítjuk, hogy a teljes élőhely lényegesen kiterjedtebb annál, mint azt korábban gondolták. A Kőrös-ér mentén, a Földi erdőtől keleti irányba elindulva, kisebb megszakításokkal, egészen az ásotthalmi Rívóig megtaláltuk az állat jellegzetes ásásait. Ezek óriásira nőtt vakondtúrásokra hasonlítanak, melyek a semlyékesek kötöttebb, nem túl nedves, de nem is száraz részein csoportokba rendeződve sorjáztak.