A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)
IV. fejezet - A táj- és területidegen fajokból álló fás monokultúrák funkcióvesztése a „teljes értékű” (természetközeli) erdőkhöz képest - Más kontinensről betelepített fajok és különféle kultúrváltozatok alkotta társulások
két ültetvénytípusnál hiányoznak, vagy elhanyagolható mértékűek. Esztétikumról végső soron beszélhetünk, ám semmiképp sem a szó hagyományos értelmében. A fenti monokultúrák vonatkozásában e fogalomnak kizárólag bizonyos kezdő állapotokhoz viszonyítva (pl. szemétdepók eltakarása, ezek megszűntetés utáni tájrehabilitációja, sertéstelepek hígtrágya kibocsátásának részleges hasznosítása stb.) van értelme. 20. sz. kép Fiatal akácos, Ásotthalom-Rókabögyös Antal Tamás felvétele (2009) Természeti értékek Az akác ültetvényeknél akkor találunk florisztikai (és egyáltalán természeti) értékeket, ha a telepítés valamilyen okból nem sikerült, vagy a több generációs állomány már annyira kiritkult, hogy azt még az erdészek sem tekintik valódi erdőnek. Optimális esetben a gazdálkodók huzamosabb ideig „el is felejthetik" a hasznosítási kényszert. Ilyen terület a Kelebiai rét TT megyehatár felöli része, ahol a szórványosan bonsai jellegű akácokkal tarkított gyepben szép számban tenyészik a tarka sáfrány (Crocus reticulatus) és az egyhajú virág (Bulbocodium versicolor). Bár maga az élőhely másodlagos erdőspuszta, a természeti értékek egyértelműen a fűtársulásokhoz kötődnek. A táj és területidegen fás ültetvények (hasonlóan a szikesedéshez) sok növény és állat számára nagyon kemény pesszimum faktort jelentenek. Az a kisszámú faj, ami képes áttörni a hazai növények és állatok számára szokatlan