A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)

IV. fejezet - Az I. Magyar Erdőtörvény (1879. évi XXXI. tc.) utáni időkről - A szegedi erdők állapota az I. Magyar Erdőtörvény (1879. évi XXXI. tc.) megjelenésétől, az erdőbirtok állami kezelésbe kerüléséig

A táblázatból kiolvasható, hogy a nagy fűtőértékű, nálunk nem, (bükkfa, cserfa -csertölgy-), vagy csak ritkásan tenyésző (kőrösfa -kőrisfa-) keményfák lényegesen drágábban cseréltek gazdát, mint a helyben is bőségesen fellelhető fafajok (így a szil, a nyár és a fűz). Az utóbbiak árai sem alacsonyak, nagyjából megegyeznek a tölgyével és a fenyőáruéval. A kissé talányos tölgy megnevezés alatt eleink valószínűleg a kocsányos tölgyet (Quercus robur) értették. Ha ez így van, akkor a rönköknek a Maroson legfeljebb 150-160 kilométernyi utat kellett megtenniük. A fenyőfa semmiképp sem erdei-, vagy feketefenyő, mert vidékünkön a homoki fenyvesítés ekkor még el sem kezdődött. Feltehetően a Kárpátokból letutajozott, bútor- és épületfának egyaránt kiváló, lucfenyőről (Picea abies) van szó. Feltűnő olcsósága (a tölgyhöz hasonlóan) a vízi szállításnak tudható be. Ha a szegedi fakínálatból a szilek a fűzek és a nyarak értékmérő számait összevetjük az egyéb fák, a gabonafélék és a húsok áraival, megállapíthatjuk, a piac egyértelműen visszaigazolta az 1800-as évek elején megindult városi (alsóés felsőtanyai) fásítás létjogosultságát. Kiss Ferenc munkáiban (1914, 1927, 1939) szintén találunk hasonló árlistákat és az érvelés rábeszélő jellege sem változott. Bár közben eltelt 100 esztendő, a gazdaság „mértékadó" szereplői éppúgy nem kedvelték meg a lassan megtérülő (bár biztos) befektetéseket, mint elődeik. Az effajta ódzkodás napjainkra sem szűnt meg, sőt olykor erősödni látszik. Az I. Magyar Erdőtörvény (1879. évi XXXI. tc.) utáni időkről A szegedi erdők állapota az I. Magyar Erdőtörvény (1879. évi XXXI. tc.) megjelenésétől, az erdőbirtok állami kezelésbe kerüléséig 1879-ben a fél Európán átcsapó gazdasági válság nálunk is éreztette hatását. Az államcsőd réme felvetette az állami erdők eladásának gondolatát. Ezt Káinoki Bedő Albert Országos Főerdőmester, valamint munkatársai Divald Adolf és Wagner Károly akadályozták meg az 1879. évi XXXI. tc. kidolgozásával, majd annak következetes végrehajtásával. 17. sz. kép- A hivatkozott jogszabályt méltán tekinthetjük az első magyar (nem összbirodalmi) erdőtörvénynek.