A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)

IV. fejezet - Egyéb fafajok

zánkba legnagyobb valószínűséggel a török uralom idején került. Szerteágazó, sűrű gyökérzetének köszönhetően a talajokban nem válogat. A leggyengébb minőségű homokon éppúgy képes megélni, mint a szikeseken (Barta-Csiszár 2006/a). Széles körű elterjedése összefügg az 1920-as években kezdődő szikesfásítási programmal. A trianoni katasztrófa után kiemelt feladattá vált ezeknek a terméketlen területeknek a hasznosítása. Az egyik lehetőség a fásítás volt, ám a III. osztályú szikeseket csak egyetlen fajt lehetett meghonosítani, a keskenylevelü ezüstfát. Rövid ideig erdőalkotóként is telepítették, de már az 1930-as években az erdőtervező mérnökök rájöttek arra, hogy „Tamariskát (keleti tamariszkuszt), olajfüzet (ez a keskenylevelü ezüstfa szinonim elnevezése) lehetőleg nem írunk elő erdősítésre, mivel haszontalan fafaj. " (az egykori üzemtervi térkép széljegyzetét idézi Oroszi 1990). Való igaz, hogy az Eleagnus angustifolia laza szövetű fája legfeljebb tűzifának használható, ám léteznek olyan előnyei, melyek a lakosság számára kedveltté tették. Árnyékot és tűzifát ad ott, ahol minden más fa kipusztult volna. A szikeseken lévő lakóépületek közelében ma ez a leggyakoribb fafaj. Igénytelensége miatt, a homokvidéken is széltében elterjedt. Csólyospálos környékén a gazdák a mezsgyehatárokon kerítésnek telepítették (Fodor 1998). A nagyra nőtt tövisek távoltartó hatásáról bárki meggyőződhet, aki elég bátor ahhoz, hogy áttörtessen az ilyen természetes védműveken. Ásotthalom és Mórahalom környékén jellemzően a semlyékeseket átszelő dűlőutakat szegélyzik keskenylevelü ezüstfák. Itt a mezsgyehatár kijelölése, a gyepek védelme és a dűlőutak fásítása esetenként összemosódik. Előfordul még a tanyák környékén, a mezővédő erdősávokban és „bevadul" a legelőkre is. Az ősgyepekben (pl. az öttömösi és a rúzsai Baromjárás területén) jelenléte mindenképp aggályos. A kiskunsági szikeseken sokfelé feltűnik egy másik, színén erősen sótűrő kistermetű fa, a keleti tamariszkusz (Tamarix terandra). Ha a budapesti országúton elhaladunk szegedi Fehér-tó mellett, elég sok ilyen bozótot láthatunk. Bár rendszertanilag rendkívül távol állnak egymástól és habitusuk is jócskán eltérő, Fodor Ferenc (1998) szerint Csólyospálos környékén cédrusfának mondják a szóban forgó növényt. Legnagyobb meglepetésemre 2008-ban ugyanezt az elnevezést (cédrus) hallottam a kunszentmártoni gátőrtől is. Egyéb fafajok A nyarak listájára még három fát mindenképp fel kell vennünk, ezek a jegenyenyár (Populus nigra ssp. pyramidalis) a fehér nyár (Populus alba) és a szürkenyár (Populus canescens). A jegenyenyarat Fodor Ferenc (1992, 1998) a