A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 4. (Szeged, 2008)

II. Függelék - 4. sz. melléklet. A nagy hőscincér (Cerambyx cerdo L.) dél-alföldi jelentőségéről

A nagy hőscincér (Cerambyx cerdo) életmódjáról és megtelepedést mechanizmusáról a Dél-Alföldön Bár a nagy hőscincért az irodalom (Bense 1995, Demelt 1966, Csóka-Kovács 1999, Horion 1974, Kaszab 1971) oligofág fajként említi, Csongrád megyei populációja kizárólag kocsányos tölgy (Quercus robur) tápnövényü. Már Escherich (1923) utalt rá, hogy a lárvák kéreg alatti rágásaikkal fiziológiai károsodást okoznak. Győrfi (1957) és Szontagh (1999) megjegyzi, hogy a megtámadott fák sokáig ellenállnak a fertőzésnek. A népligeti tölgyek, impozáns méreteik ellenére, a rágásoktól néhány év alatt elpusztultak, következésképp az élettani károsítás mértéke egyedsűrűsségtől függő tényező. (A kialakult helyzet súlyosságát jelzi, hogy 2000-ben akadt olyan szegedi városatya, aki a liget fáinak védelmében „politikai döntést" kívánt hozni a nagy hőscincérek elpusztítására!) Az idézett erdészeti szakírók (Escherich 1923, Győrfi 1957, Szontagh 1999) ezt a fajt elsődlegesen műszaki kárevőnek tartják. A lárvák ugyanis nemcsak közvetlenül a kéreg alatt rágnak. A fatest belsejében szintén számos járatot készítenek, alaposan lecsökkentve ezzel a későbbi felhasználás lehetőségeit. Hazánkban a fenti minősítések inkább a lehetséges kár jellegére utalnak, mintsem annak bekövetkeztére. Ahhoz, hogy tényleges károkozásról beszéljünk, két tényező együttes megléte szükséges. Ezek: — Nagy mennyiségű, megfelelő állagú tápnövény. — Erős, vagy legalábbis életképes populáció. A cincérek biotikus potenciáljának ismeretében ez első feltétel a gyengébb láncszem. Az erős populáció fenntartásához szükséges famenynyiség legfeljebb a klímazonális tölgyeseinkben lelhető fel, de ott sem mindenütt. Kaszab Zoltán (1971) szerint a nagy hőscincér: , Faunaterületükön általánosan elterjedt és a tölgyerdőkben gyakori. " Csóka György és Kovács Tibor (1999) szavaival élve: