A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 4. (Szeged, 2008)

II. fejezet. Szegednek és vonzáskörzetének természeti állapotáról (A helyi védettségre javasolt területek ismertetése, továbbá a város környékének erdősítési alapelvei) - Történelmi emlékfáink - Nevesített fák - Szeged fásításának kezdetei - Akácos utak díszfákkal

adott engedélyt 1858-ban báró Reitzenstein Vilmos ezredesnek az Újszegedi Népliget parkosítására. Itt nemcsak európai, de más kontinensről származó díszfákat is telepítettek. Közülük a korabeli újságok a virginiai borókát (Juniperus virginiana) és a kanadai nyarat (Populus x canadensis) említik (Bátyai 1999). A korai városfásításoknak a leghitelesebb dokumentumai azok a fotók, amelyek az elárasztott Szegedről készültek. A gyászos esemény 125. évfordulójára kiadott tanulmánykötet (Kaján, I. - Zombori, I. -szerk2004) ilyen szempontból valóságos kincsesbánya. Sajnos a kora tavaszi időpont miatt (a katasztrófa 1879. 03. 12-ére virradó éjszaka történt), a fákon még nem voltak levelek, így beazonosításuk csaknem lehetetlen feladat. A vasútállomás előtt akácsor húzódott (a képet közli Apró 2004) 31. sz. kép-. A kép alapján valószínűsíthető, hogy a Nagyárvíz előtti időkben ugyanúgy nyesték vissza az akácfákat, mint ahogyan azt napjainkban is teszik. A Dugonics tér és a Budai országút -a mai Kossuth Lajos sugárút- fáinak meghatározásához (a képet közli Apró 2004) nincs elég támpontunk. Ami viszont egyértelmű, a tőtávolság mindkét helyen feltűnően csekély. A Széchenyi tér arculatának kialakítása tudatos tervezésre utal. A felvételen legalább 3 fafaj különíthető el. (A képet a függelékben közli Kaján és Zombori -szerk.- 2004). Az ültetési távolság a tér nyugati felén részben megfelelő, máshol lényegesen kisebb az optimálisnál. A mai Kárász utca folytatásában lévő fiatal allé szinte már sövény sűrűségű -32. sz. kép-. Az eddig tárgyalt helyeken mindenütt gyakoriak az egymás mellett lévő „kettős fák", kialakulásuk feltehetően az elmaradt ritkításokra vezethető vissza. Az egyes városrészek zöldterületeit eltérő mértékben gondozták. Az alsóvárosi Ferences templom környékén például, elvadult, bozótszerű (fajra nem azonosítható) alacsony fasor tenyészett. (A képet a függelékben közli Kaján és Zombori -szerk.- 2004). Szeged-Móraváros egyes részein egészen az 1960-as évek derekáig, akadt néhány ilyen habitusú „árokpart". Ezek domináns fája az akác volt, melyet a lakosság rőzseszerzés céljából időnként tövig visszavágott. A hasonlóság alapján megkockáztatható, hogy az egykori felvételen szintén a szakszerűtlen beavatkozások és az elhanyagoltság nyomai láthatók.