A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 3. (Szeged, 2003)

III. fejezet; Múzeum és természetvédelem - A Fehér-tó védetté nyilvánításáról, és a helyi természetvédelem hőskoráról

Nem célunk sem a Fehér-tavi madárvilág átfogó értékelése, sem Beretzk Péter hihetetlenül gazdag munkásságának a méltatása, mindössze hajdani munkatársunk természetvédelmi profilú ténykedését kívánjuk áttekinteni. Ebbe a Fehér-tó megmentésére tett erőfeszítéseken kívül két nagyobb tématémakör tartozik, az Alsó Tisza-völgynek, valamint a Duna-Tisza közének a feltérképezése. L/A Tisza-völgy vizsgálata Mivel a Tisza-kutatás a MFM természettudományi osztályának életében egy kifejezetten sikeres korszakot jelent, a történeti fejezetben részletesen ismertetettük. Amiről viszont elég gyakran megfeledkezünk, az a Maros-hullámtér vizsgálata. Beretzk Péter vadászként, még az 1930-as években, alaposan bebarangolta Ferencszállás és Klárafalva térségében a bal part füzeseit. 20 évvel később, ugyanilyen lelkesedéssel fogott neki a jobb parti hullámterek kutatásához. A vetyeháti öreg nyárfa az ő javaslatarára lett másodszorra is védett. A famatuzsálem először Kiss Ferenc szorgalmazására 1930-ban, szürkenyárként (Populus canescens) került egyedi oltalom alá. Az egykori (szegedi) tanácsi határozat száma: 18.133/1930 (Kiss 1939). Beretzk Péter indítványára, 1957ben ismételten védetté teszik, ám ezúttal fehérnyárként (Populus alba). A védettséget elrendelő határozat száma 876/1957 OTT. A „megokolásából" egyértelműen kitűnik, hogy ugyanarról a fáról van szó (Gaskó 1999/c). 1968-ban Maros 49. folyamkilométerénél, a magyar és a román határon, talált egy szigetecskét, ahol a háborítatlanságot kihasználva, viszonylag népes vízimadár fészekkolónia alakult ki (Beretzk 1968). Ilyen, vagy ehhez hasonló szigetecskék ma is találhatók a folyón. Részletesebb megismerésük, a határvíz jelleg miatt, egyelőre várat magára. A Maros folyó torkolatának madárfaunáját példás alapossággal feldolgozó Kárpáti Árpád (1958) sem nélkülözhette Beretzk adatait.