A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 3. (Szeged, 2003)

I. fejezet A természettudományi gyűjtemény - A szegedi múzeum gyűjteményének története - Vita a természetrajzi tár arculatáról (1885-1896)

„Az az eszme, hogy csak hazánk földjének termékeire legyünk tekintettel, nem helyes, mert a tanúság akkor mélyed, a látókör akkor tágul, a midőn hazánk termékeinek helyét és viszonyát az egyetemes rendszerben ismerjük fel. " (FáriKőhegyi 1985) A helyszíni szemle után Herman Ottó nem a helyi zoológusok, általa hibásnak tartott elutasító véleménye miatt ellenzi a Schaufuss gyűjtemény Szegedre kerülését (Fári-Köhegyi 1985). Főbb indokai a következők: 1./ Szó sincs múzeumról, a látott anyag inkább egy régi természetrajzi kereskedésnek legnagyobbrészt igen elhanyagolt állapotú, el nem kelt maradványa; részben olyan maradék, a mely a használható anyag többszörös kiválogatása után fennmaradt s már sehogysem értékesíthető. " 2.1 A preparátumok zöme lelőhelyezetlen, pedig az lenne „...a legfontosabb, hogy a tárgyak ne nélkülözzék azokat az adatokat sem - nevezetesen a származást illetőleg - a melyeket a természethistória mai magaslata el sem engedhet. " 3. / Különösen a madarakat, de az emlősöket is szétrágták az Anthrenusok (múzeumbogarak). A dermoplasztikák a nem megfelelő tárolástól penészesek. 4. / Bár a bogarak és a lepkék lényegesen jobb állapotúak, az eddig leírtak ezekre a rovarcsoportokra is vonatkoznak. Annyit Herman Ottó is elismert, hogy a rovarok határozása általában korrekt. Úgy fogalmaz, hogy rovartani múzeumnak Schafuss gyűjteménye csekély átalakítással és kibővítéssel megfelelne. Véleménye megalapozottnak tűnik, hiszen Schaufuss ekkor már neves entomológusnak számított. Szaktudását az 1916-ban, Stuttgartban kiadott kétkötetes müve, a Calwers Käferbuch bizonyítja. Amennyiben gyűjteménye Szegedre kerül, összehasonlító anyagként felbecsülhetetlen szolgálatot tehetett volna a helyi faunakutatás számára. Úgy tűnik ez a lehetőség elkerülte mindkét vitázó fél figyelmét. A Schaufuss gyűjtemény körüli huzavona ha másra nem is, arra mindenképp jó volt, hogy felhívja a városatyák figyelmét a természettudomány (és a hozzákapcsolható tárgyak) jelentőségére. Ezek után egészen 1934-ig egyetlen múzeumvezető, vagy felelős hivatalnok sem akart a természetrajzi anyagtól megszabadulni.