A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 3. (Szeged, 2003)

II. fejezet A természettudományi részleg közművelődéséről a kezdetektől 2000-ig - Kiállításaink - A szegedi múzeum alapinformációkat közlő kiállításai

dermoplasztikákat tartjuk. A tárgyak elrendezése és a kiállítás módja Czógler Kálmán szakértelmét dicséri. Minden részrehajlás nélkül állíthatjuk, hogy az 1930-as években a Szegedi Városi Múzeum természetrajzi kiállítása műfajában a legjobbak közé tartozott. Megálmodója nemcsak kiváló pedagógus volt, de elég alaposan ismerte több nagy múzeum természettudományos anyagát is. Szívéhez legközelebb a „párisi természetrajzi gyűjtemény'' állt (Czógler 1913). Valószínűleg ez magyarázza az általa felújított raktárkiállítás nagyvonalú eleganciáját. A természettudományi raktár anyagából 1989-ben „Raktárunk kincsei", 1999-ben „A természet megőrzött emlékei" címmel „nosztalgia jellegű" kamara kiállításokat rendeztünk. Fogadtatásuk egyértelműen bizonyította, hogy a nagyközönség számára a meghökkentő formájú és mintázatú állatok százszorta érdekesebbek, mint a túlzottan szakirányú, leszűkített információanyagra támaszkodó feldolgozások. A már említett Broda-féle fotókon több, időközben megsemmisült gyüjteményrész látható. Ilyen például az a tengeri élőlényekből álló összeállítás, amely a XX. század elejéről származott. Emlékeztetőül: 1904-ben Tobias Padewith (más olvasat szerint Radoewits) zenggi preparátor készítményeiből 16 tengeri halat és rákot kaptunk. Kiegészítésükre 1911-ben 72,5 koronáért további tengeri állatokat vásároltak, 9 halat (Pisces), 2 zsákállatot (Tunicata), 2 rákot (Crustacea), 2 korallt (Anthozoa) és 1 tüskésbőrűt (Echinodermata). Mivel ezen preparátumoknak a Csongor Győző által 1953-ban megkezdett teljeskörü újraleltározásban már nyomuk sincs, minden bizonnyal az 1945 és 1951 közötti zűrzavaros időszakban mentek tönkre (Gaskó 1999/a). A fényképeken a tenger lakói mellett még teljes szépségükben csodálhatjuk meg a neves természetbúvár, Praznovszky Ignác lepkéit. A tárlókban sorjázó színpompás pillangók tetemes hányadát ma már hiába keresnénk. Hatékony állagmegóvás híján ezek is áldozatául estek az 1945 és 1950 közötti átmeneti megoldásoknak, és az ezekhez törvényszerűen kapcsolódó emberi gondatlanságnak (Gaskó 1999/a).