A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 2. (Szeged, 1999)
Vetyehát - Vetyehát hal (Pisces) faunája
Száraz időszakban tehát a tömeges halpusztulást a halászattal, a vízszint tartásával, vagy gyors vízleeresztéssel lehetett megelőzni. A morotvagazdálkodás fénykorában ezt bizonyos határok között rekesztékekkel tudták szabályozni. Okkal vetődik fel a kérdés, miért bírt a Vártó ekkora jelentőséggel, hogy Szeged még a török hódoltság alatt is ragaszkodott birtoklásához. A város 1654— ben átíratta Mátyás király 1465. évi oklevelét amely megerősíti a Vártavat és Tápét Szegednek adományozó 1247. évi diplomát (Kristó 1971). Erre fekvése és a szabályozások előtti vízrajzi kapcsolatai adhatják meg a választ. Andó (1971) szintvonalas térképe szerint a Vártó medencéjének alapja 77 tszf. m körüli, a határoló zóna ennél alig valamivel 'magasabb, a 77-78 tszf. m közötti zónába esik. Ha figyelembe vesszük az évszázadok alatti eliszapolódást, akkor sem lehetett az utolsó ezer évben igazi mély vizű halastó. A medence félkör alakú, alsó részén kiszélesedik. Vastagsága többszöröse a Porgány-ér medencéjének. Kaltschmidt Ábrahám 1747. évi térképén a Vártó kacs alakú holtággal kötődik a Tiszához. Felirata (Várthó Piscina) egyértelműen halastóra utal. A kacs mellett, attól keletre sekélyebb vízállás terült el. Ballá Antal 1778-os térképén és annak Buday Mihály-féle (1814) másolatán már részletesebben kirajzolódik a Vártó környéke. A medencébe több ér, valóságos érrendszer vezet. A Balla-féle (1778) térképéből kitűnik a medence erős tiszai kötődése. A mélyedés nyugaton egy név nélküli, keskeny és enyhe kacsban végződő csatornán keresztül közvetlen összeköttetésben állott a Tiszával. A Vártó nagyobbik részét a medret félkörben körülölelő érrendszer töltötte fel és csapolta le. Napjainkban a Nagyfa-Hódtói összekötő-csatorna követi ezt a nyomvonalat. A kiáradt vizek összefolyását és elvezetését biztosító érhálózat szabályozások előtti állapotát a Balla-féle térkép (1778) és annak Buday Mihály nevével hitelesített (1814) másolata rögzíti. A szabályozások után kialakult helyzetet a II. katonai felmérés szelvényéről (Coll. XXXVII. Sect. 61.) olvashatjuk le. Az utóbbin már sehol sem szerepel a Vártó elnevezés. A folyóktól gátakkal elzárt, kiszáradó medencében egyedül a „Hosszú tó hát" felírat olvasható. A felgyűlt vizet elvezető és vízpótló érrendszer részei a katonai térképen a következők: Északkeleten a Porgányból ered a Sulymos-ér, amely délnyugat felé egy körívet írt le. Közvetlenül a Porgányból történő kilépése után torkollott bele keletről a Bogdány-ér. A kezdetben egységes Sulymos,ér hamarosan elágazott. Szélesebb (névtelen) ága a Vártó medencéjébe vezetett, a vékonyabb ág Csíkos-ér néven továbbra is délnek tartott. Egy meglehetősen éles kanyar után a folyásirány északnyugat felé fordult. Az érrendszer Holt Tiszának nevezett szakasza a mai tápai kompátkelő fölött torkollott az élő Tiszába. A Vártó medencéjéből 3 szélesebb vízfolyás kapcsolódott a Holt Tisza-Sulymos-ér vízrendszerre. A Ballá (1778) és a Buday-féle (1814) térkép szerint a Maros folyót szintén legalább 3 jelentősebb ág kötötte össze az érrendszer déli szakaszával. Ezeken felül az említett ábrákon 2 olyan összekötő vízfolyást láthatunk, amelyek elvileg akár el is érhették a Marost.
