A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 2. (Szeged, 1999)

Vetyehát - Fás vegetáció

5.kép Rekettyefüz (Salix cinerea) bokor (közelképe) a maroslelei út mentén (Pápai Zoltán felvétele 1997) ból mindenképp figyelmet érdemel a Tápé (Szeged felöli) határában található Bencfahát helynév (Inczeffi 960, 1971). Az oklevélszótár szerint (idézi Inczeffi 1960) a bencfa (wenuz, wenz, weyzfa stb.) a vénic szil (Ulmus laevis) egykori neve. A terület szomszédságában a vízfolyások és a laposok nevei között szintén akad szilre utaló. A Szillér és a Szillapos földrajzi nevek ebben a környezetben kizárják azt a lehetőséget, hogy Bencfahátat az egykori szegedi Bencz családról nevezték volna el. A vénic szil számára a különféle vízfolyások és az erek magasabb partjai, továbbá a szikmentes hátak ideális élőhelyet biztosítottak. A fa ökológiai igényeit figyelembe véve, jelenlétével az egykori Tisza-Maros közös ártér magasabb térszintjein mindenképp számolni kell. Biotópjaiként az I. katonai felmérés térképein ábrázolt erek menti fás részek jöhetnek számításba (Coll. XIX. Sect. 29.). A szabályozás előtti víz- és termőhelyi viszonyok ismeretében ezekben a társulásokban a vénic szil előfordulási aránya sehol sem lehetett számottevő. Orientáló jellegű az a kiszombori bokornyár adat is, melyet Kiss Ferenc (1939) említ a Szeged erdészetében. „Vedres István édesatyja, György, 1793-ban Kiszombor határában, a Maros folyó Tsipkés nevű kiszakadásánál gyönyörű, másfél ölnyi magas esztendős