A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 1. (Szeged, 1999)
Gaskó Béla: Emlékezés Vellay Imrére (1850-1898) különös tekintettel a szegedi városi múzeumot érintő adatokra
szeletek tömege igen zavarta. Miután a Praznovszky-féle szekrény dobozai erre felhasználhatók voltak, a gyűjteményt ide helyeztem át, a jelenlegi múzeumi kezelési rendnek megfelelő új cédulákkal. " A feleslegesnek talált cédulákon a rovarok latin neveit, a lelöhelyi adatokat, a determináló személyét és a meghatározás időpontját rögzítik. Ha ezeket leszedik, az érintett példányok elveszítik tudományos értéküket és akár ki is dobhatók. Az eseményre 1909-ig kellett várni. Ekkor Tömörkény (hivatalból, mint igazgató) javasolta a teljesen tönkrement Vellay-féle gyűjtemény leselejtezését 1-. Kérését a „hibás konzerválással indokolta. Az ügyet jegyzői végzéssel jóváhagyólag lezárták 13 A felügyeletet gyakorló Állattár igazgató, dr. Horváth Géza szakvéleménye szintén eléggé egyértelmű. Nem a „konzerválás" a probléma, hanem a múzeumbogár fertőzöttség. Olyannyira, hogy nincs már mit tenni M ,,Legtanácsosabb lesz az egészet elégetni, hogy az egész Anthrenus (múzeumbogár) tanya mindenestől biztosan elpusztuljon. " A teljességhez hozzátartozik, hogy a rágókártevők (moly, múzeumbogár, szűcsbogár) elleni védekezést behatárolta a gyűjtemény közművelődési funkciója. A raktári anyag közkinccsé tétele olyan elvárás volt, amelyet nem lehetett figyelmen kívül hagyni. A városi múzeumban az egyetlen (akkor) járható utat követték. Egyszerre oldották meg a tárolást és az információközlést. A második emeleten kialakított raktárszerű kiállítás nagy tömegű preparátum bemutatását eredményezte. Néhány rendezetlen anyagrészen kívül mindent meg lehetett tekinteni. Ennek az árnyoldalai is törvényszerűen jelentkeztek. Az állandó napfény (vagy egyéb megvilágítás) sem a dermoplasztikáknak, sem a rovarpreparátumoknak nem tett jót. A hatékony és rendszeres mérgezést a látogatottság akadályozta. Az eseti (rendszertelen) szénkénegezések sajnos nem bizonyultak elegendőnek. Szerencsére a Vellay-féle anyag megsemmisítése sem sikerült tökéletesen. Czógler Kálmán 1917 után még talált 51 Vellay által fogott bogarat, melyek napjainkban is megtekinthetők a Móra Ferenc Múzeum természettudományi gyűjteményében (Bátyai 1993, Gaskó 1998). A szomorú ügy óriási pozitívuma, hogy a Vellay-féle rovaranyag pusztulása után átértékelték a korábbi évek gyüjteményfejlesztési gyakorlatát. A kibontakozás útját (helyesen) egyre inkább az erre a tudományágra specializálódott szakkezelőben látták. Tömörkény rövid időn belül, Móra azonnal megtalálta a tár vezetésére a megfelelő személyt. Először (még 1909-ben!) a vadászok és madarászok között szaktekintélynek számító Lakatos Károllyal próbálkoztak, de a megroppant egészségű ember már nem sokat tudott tenni a múzeumügy érdekében. 1911-ben távozott intézményünktől. Ezt követően Tömörkény jó érzékkel választotta ki anyai ági rokonát, Lányi Béla felsőbb leányiskolái tanárt, aki 1911 és 1915 között igazi floristára