A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 1. (Szeged, 1999)

Gaskó Béla: Emlékezés Vellay Imrére (1850-1898) különös tekintettel a szegedi városi múzeumot érintő adatokra

szeletek tömege igen zavarta. Miután a Praznovszky-féle szekrény dobozai erre felhasználhatók voltak, a gyűjteményt ide helyeztem át, a jelenlegi múzeumi keze­lési rendnek megfelelő új cédulákkal. " A feleslegesnek talált cédulákon a rovarok latin neveit, a lelöhelyi adato­kat, a determináló személyét és a meghatározás időpontját rögzítik. Ha ezeket leszedik, az érintett példányok elveszítik tudományos értéküket és akár ki is dob­hatók. Az eseményre 1909-ig kellett várni. Ekkor Tömörkény (hivatalból, mint igazgató) javasolta a teljesen tönkrement Vellay-féle gyűjtemény leselejtezését 1-. Kérését a „hibás konzerválással indokolta. Az ügyet jegyzői végzéssel jóváhagyó­lag lezárták 13 A felügyeletet gyakorló Állattár igazgató, dr. Horváth Géza szakvélemé­nye szintén eléggé egyértelmű. Nem a „konzerválás" a probléma, hanem a múze­umbogár fertőzöttség. Olyannyira, hogy nincs már mit tenni M ,,Legtanácsosabb lesz az egészet elégetni, hogy az egész Anthrenus (múze­umbogár) tanya mindenestől biztosan elpusztuljon. " A teljességhez hozzátartozik, hogy a rágókártevők (moly, múzeumbogár, szűcsbogár) elleni védekezést behatárolta a gyűjtemény közművelődési funkciója. A raktári anyag közkinccsé tétele olyan elvárás volt, amelyet nem lehetett figyel­men kívül hagyni. A városi múzeumban az egyetlen (akkor) járható utat követték. Egyszerre oldották meg a tárolást és az információközlést. A második emeleten kialakított raktárszerű kiállítás nagy tömegű preparátum bemutatását eredmé­nyezte. Néhány rendezetlen anyagrészen kívül mindent meg lehetett tekinteni. Ennek az árnyoldalai is törvényszerűen jelentkeztek. Az állandó napfény (vagy egyéb megvilágítás) sem a dermoplasztikáknak, sem a rovarpreparátumok­nak nem tett jót. A hatékony és rendszeres mérgezést a látogatottság akadályozta. Az eseti (rendszertelen) szénkénegezések sajnos nem bizonyultak elegendőnek. Szerencsére a Vellay-féle anyag megsemmisítése sem sikerült tökéletesen. Czógler Kálmán 1917 után még talált 51 Vellay által fogott bogarat, melyek nap­jainkban is megtekinthetők a Móra Ferenc Múzeum természettudományi gyűjte­ményében (Bátyai 1993, Gaskó 1998). A szomorú ügy óriási pozitívuma, hogy a Vellay-féle rovaranyag pusztu­lása után átértékelték a korábbi évek gyüjteményfejlesztési gyakorlatát. A kibon­takozás útját (helyesen) egyre inkább az erre a tudományágra specializálódott szakkezelőben látták. Tömörkény rövid időn belül, Móra azonnal megtalálta a tár vezetésére a megfelelő személyt. Először (még 1909-ben!) a vadászok és madarászok között szaktekintély­nek számító Lakatos Károllyal próbálkoztak, de a megroppant egészségű ember már nem sokat tudott tenni a múzeumügy érdekében. 1911-ben távozott intézmé­nyünktől. Ezt követően Tömörkény jó érzékkel választotta ki anyai ági rokonát, Lányi Béla felsőbb leányiskolái tanárt, aki 1911 és 1915 között igazi floristára

Next

/
Thumbnails
Contents