A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 1. (Szeged, 1999)

Sterbecz István: Megfigyelések a vékonycsőrű Póling (Numenius tenuirostris Vieill., 1817) magyarországi vonulásáról

adatait soroltam fel. Ez az országos összeállítás 1987-88 évekből további két esetben látott 4 példánnyal egészült ki (Kovács, 1988). Egykori felsorolásom korlátozott terjedelme nem tette lehetővé, hogy ott a saját megfigyeléseimet részletezőbben értékeljem. Ezek azonban a faj mentésénél gondolatébresztők lehetnek, ezért a rövid, táblázatos bemutatásuk természetvédelmi megokolásból célszerű. Mivel pedig a vekonycsoru póling világviszonylatban is a szegedi-Fehértó, a kardoskútiFehértó, meg általában a DK-Alföld szikestavain fordult elő legtöbbször, így a szegedi Móra Ferenc Múzeum a legilletékesebb a vizsgálati eredmények közlésére. Anyag és módszer A pólmgfajok (Numenius sp) európai vonulásánál jelentős szerepe van a kelet magyarországi Tisza folyót szegélyező , sóstalajú, vízállásos füvespusztáknak és a rajtuk levő szikestavaknak, halastavaknak, ahol a Limicolák számára vonzó környezet kínálkozik. Az itt hagyományos pólinggyülekezésekre már a mólt századi ornithológia is felfigyelt (Lakatos, 1891), majd azt korszerűbb szemlélettel Beretzk és munkatársai értékelték (Beretzk et al. 1959). Saját megfigyeléseimmel a vekonycsoru pólingnak 49 esetben 187 példányt sikerült kimutatni. Egyetlen nyugat-magyarországi esettől eltekintve ezek mindegyike a Tisza régiójából kerültek ki. Feltűnő, hogy erről a még gyakorlott megfigyelő számára is nehezen felismerhető fajról olyan sok adat gyűlt össze a Tisza-menti területeken. Ezt egyrészt az ott egykor hagyományos póling vadászatok magyarázzák, amelyeket lesgödörből, fából készült csalogató madármaszkok segítségével gyakoroltak. Ez a módszer bőséges zsákmánnyal járt, és a lőtt példányok vizsgálata fokozta a vekonycsoru faj megkerülésének esélyeit. A másik kedvező adottság, hogy a mümadarakhoz közelítő pólingokat 20-30 méternyi távolságból lehetett ilyenkor meghatározni, így a lövés nélkül hagyott példányokat is felismerhették. A vadászatoknak a Numenius fajok védetté nyilvánítása vetett véget, de Kardoskuton ezután is alkalmaztunk csalmadaras módszert a madárfényképezésnél. AZ 1930-as évek közepétől a szegedi-Fehértavon, 1950 óta Kardoskuton, majd a hetvenes évektől pedig már a hortobágyon is tervszerűen keresték ilymódon a vekonycsoru pólingokat. Az általam gyűjtött adatok területi megoszlását az l.sz. táblázat mutatja be. A továbbiakban a lelőhelyek növényzetét, táplálékkínálatát, a vonulás időbeni alakulását, az átnyaralást, telelést, a vedlést, az alkalmanként látott példányszám alakulását és az egyéb fajokkal történő társulást vizsgáltam. Végül arra kívántam válaszolni, hogy e faj sokszor hangoztatott, katasztrofális fogyatkozását mennyiben igazolták a hazai tapasztalatok.