A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 1. (Szeged, 1999)

Gaskó Béla: Dr. Csongor Győző (1915-1997)

ezt a tényt viszonylag későn és kevesen regisztrálták. A helyi botanikusok közül egyedül ő vállalta a vontatottan haladó hivatali ügyintézés és a nem túl kultúráltan zajló határsáv ellenőrzések kellemetlenségeit. A Mórahalom monográfiában meglehetősen sok új florisztikai adatot közölt erről a vidékről (Csongor 1992). Természettudományos szerzőtársaihoz hasonlóan „Mórahalom környékét" viszonylag tágan értelmezte és Ásotthalom egyes részeit (Bogárzó, Csodarét, részben Kiss Ferenc Emlékerdő) is ide sorolta. Az alaposan kibővített területen 42 fajt talált „természetvédelmi szempontból számba jöhető edényes és virágos növénynek" (Csongor 1992). Közöttük florisztikai ritkaságok és társulásjelző fajok egyaránt akadnak. Néhány érdekesebb előfordulás: szúnyoglábú bibircsvirág (Gymnadenia conopsea L.) -Kiskezü tanya rétje = Csodarét = Asotthalmi rét TT-, pókbangó (Ophrys sphecodes Mill.) -Csipak-sömlyék, Csodarét-, agár kosbor (Orchis morio L.) -Csipak-sömlyék, Csodarét-, bíbor kosbor (Orchis purpurea Huds.) -Emlékerdő (Kiss Ferenc) nyárasában -. Ásotthalmon, melynek összegzése sajnos nem készült el az eddig említetteken kívül Rívó-erdő, Bilisics és Krisztin-erdő számítottak elsődleges kutatási területeinek. Szisztematikusan fotózta, lajstromozta az Alföld közepére „tévedt" páfrányokat. Csongrád megye területén, bár néhány faj előfordulását jelezték (Györffy 1930, Lányi 1915, Zólyomi 1947) korábban nem folytak rendszeres vizsgálatok. Csongor 1981-ben elkészült összegzésében 13 faj adatait sorolja fel. Mint írta (Csongor 1981): „...alföldi területeinken éghajlati, talajtani factorok rekompenzációja s nem utolsó sorban emberi tevékenység /kertészet/, valamint a szél és a víz spórát terjesztő szerepe következtében mindenütt otthonosak páfránynövényeink. Az eredeti termőhelyen uralkodó ökológiai viszonyokat /mint pl. a nedvességet/ a mélyebb fekvés, a mészsziklát a meszes vakolat pótolhatja. " Különösen értékesek a Szeged belvárosában tett megfigyelései. Egyedül az akkori vízirendőrség irodája előtti falszakaszon 7 együtt élő páfrányfajt talált. A vaskorláttal elkerített pincelejárót páfránytanyának nevezte el, amelyet esti sétái során „szertartás szerűen" felkeresett. Az itteni telep „mesés fajgazdagsága" több tényező hosszú időn át tartó együttes flóraalakító hatásának tudható be. Sajnos az épület átalakításakor ez a különleges élőhely is megszűnt. Visszaemlékezve ezekre az évekre; nem létezett az a kőfal amelyre ne mászott volna fel, vagy olyan ásott kút ahova ne bújt volna be, ha ott páfrányra bukkant. Az elmondottakat személyes példákkal szeretném érzékeltetni. A múzeum előtt, a régi tiszai partfal kövei között számos páfrány telepedett meg. 1974 elején Csongor Győző felfedezett egy számára új egyedet, de a magas ár miatt képtelen volt azt alaposabban szemügyre venni. Nem várta meg a víz levonulását. Arra kért, hogy tartsam meg a lábánál fogva, amíg kihajol megnézni a növényt. Hasonló izgalmakkal járt a tiszaalpári „Lószaggató mocsár" tőzeges ingoványában folytatott páfrányvadászatunk is. A terület tetemes részét egybefüggő, bár nem túl mély vízréteg borította. Annak ellenére, hogy egy hosszabb