A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 1. (Szeged, 1999)

Kováts Lajos: Az Érmellék madarai, különös tekintettel az Ér mocsarai lecsapolásának ökológiai következményeire

AJÁNLÁS Egyetlen szaktudomány területén sem tekinthető általános szokásnak ha a szerző tudományos értekezése keretében vizsgált területhez való személyes kötődésről szól. Mindennek ellenére, valami belső kényszerérzet arra kötelez, hogy a szakszempontból vizsgált területtel kapcsolatban néhány mondatban személyes vonatkozásokról is szóljak, annak reményében, hogy e megnyilatkozás nem csökkenti tanulmányom szakmai minősítését. Mint a Hargitai hegyvonulata alatt /Székelyudvarhelyen/ született „hegyvidéki" ember, 40 éves koromban, 1966 kora tavaszán jártam végig életemben először az Érmelléket, és jutottam el a számomra addig ismeretlen mocsárvidék egyik jellegzetes községbe, Erszalacsra. A Nagy-Küküllő dombos-hegyes vidékétől a Hargita gyönyörű fenyvesein át, annak alhavasi jellegű Madarasi-csúcsához szokott szemem-lelkem számára az újszerűség és a csodálat varázsával hatottak az Érmellék ösi mocsarainak még élő maradványai, azok meglepően gazdag és változatos madárvilága. Érszalacs nevét családomban már gyerekkoromban hallottam. Elődeim mintegy 370 éve- Szalacsról települtek Székelyudvarhelyre. Éppen ezért mindig erős vágyat éreztem arra, hogy életem folyamán eljuthassak az Érmeilékre, Erszalacsra. Vágyam több évtized múlva teljesült, amikor nagyváradi muzeológusornitológusként, hivatalos terepjárás során, megismerhettem nemcsak Szalacsot, hanem az egész Érmelléket. Szűkebb és tágabb közösségemnek múltját a megszállottság szintjéig kereső és tisztelő gondolatokkal és érzésekkel jártam mindig ezen közeli és távoli, természeti és társadalmi múltat őrző-rejtegető vidéken. Jelen dolgozatomat - legyen az bármilyen szerény hozzájárulás a hagyományőrző vidék természeti múltjának ismeretéhez - Érszalacs, egykor „szabad királyi város" mai lakónak, az Érmellék szorgalmas, törekvő népének, a fennmaradásuk reménységével, az időben távoli szülőföld szeretetével ajánlja a szerző Tiszadob, 1987. február.