A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 1. (Szeged, 1999)

Jakab Béla: A tojáshéj makro- és mikrostruktúrájának funkciói a költés folyamán

gördíthetösége, pördíthetősége, éspedig oly kis erővel, amely a tojást nem töri össze. E szempontok figyelembe vételével mutatnak rá a tojásalak és a fészkelési szokások összefüggésére Erőss (1983) kmetikailag is megalapozott megállapításai. A madártojások alakjának általában három fő típusát különböztethetjük meg, mint vizsgálati modellt: az ellipszoid, az ovális és a játékcsiga alakot (2. ábra). Mindegyik lehet rövid, közepes, nyúlt. E típusoknak a fészekben a tojás mechanizmusát illetően konkrét funkciójuk van. (Eröss 1983, Hoeher 1972, Makasch 1967). Az ellipszoid alakú tojásokat kis erő is könnyen gördíti, pördíti. Ez előny pl. a vöcsökfélék rothadó növényi anyagokból épített fészkei esetében. Ezeknél nagyok a súrlódási erők, amit az ellipszoid alak ellensúlyoz. Az ovális tojásokat tojó madarak odúfészkelők, vagy a fészkük, fészeküregük csésze alakú. E tojások nyugalmi helyzete szintúgy könnyen megváltoztatható. Elgurulásuk a fészek jellege miatt kizárt, a tojások mozgásba hozatalukkor a fészek mélyebb pontja felé törekszenek. Forgathatóságuk könnyű. Általában többedmagukkal képeznek fészekaljat, amiért még fontosabb a könnyű mozgathatóságuk. Ezt több fajnál elősegíti még a héj finom szemcsézettsége, sima, fénylő felülete, ami a súrlódást csökkenti. Előnye e típusnak a tojások jobb térkitöltése, s ezzel kapcsolatosan könnyebb a befedésük (3. ábra) is. A játékcsiga formájú tojások érintkezése az aljzattal nem egy ponton, hanem rövidebb vagy hosszabb érintkezési felületen jön létre. Stabilabbak, elmozdulásuk kicsiny sugarú körben megy végbe. Érthetően gyakori e típus a sík felszínen, párkányokon fészkelő fajoknál. A lapos felszínen optimális a térkitöltésük, befedhetöségük és a forgathatóságuk (4. ábra). Az alak és a fészkelési szokások fajonként kialakult összefüggése a tojásalak és -szín számtalan változatát hozta létre. Makatsch megállapítása: „Ahány madár, annyi tojás". Az alak jellemzésére a kutatók mutatószámokat használnak: A hossz- és szélességi (rövid) tengely mérete, a kettő hányadosa (ún. profilindex), az excentricitás mértéke, valamint az egyes héj szakaszok, héjrészek görbületi foka, stb. Egyre szaporodnak a tojás geometriáját vizsgáló biometriai munkák (Schönwtter 1985, Gutmann 1989, Nagy 1994, Wunderlich 1979, Jakab 1962). A héjrészek görbületi fokának finomabb, műszeres mérésével az egyéb jegyek alapján elkülöníthetetlen tojások faji hovatartozását is behatárolhatjuk (Jakab 1963, 1965, 1964.a, 1983, Jakab-Tamássy 1969). (2. kép) A tojásalak költésbiológiai funkciói közt megemlítendő még az alak összefüggése a kelési eredménnyel. A háziasszonyok gyakorlott szemmel válogatják ki a kotlós alá, a tojásalakra is figyelmet fordítva, a keltetéshez legalkalmasabbnak tartott tojásokat. Figyelem irányul rá a mesterséges keltésnél is (Kiss 1973). Ezt az összefüggést a fent említett műszeres mérésekkel tyúktojásokon (hampshire fajtán) végzett kísérleti sorozatokkal is sikerült igazolni (Jakab-Tamássy 1968, 1969, Jakab 1983). A legszorosabb, legegyértelműbb volt ez az összefüggés a tompa vég