A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 1. (Szeged, 1999)

Bátyai Jenőné: A liget

cér, a kis szarvasbogár, a sápadt éjcincér, az aranyos bábrabló és a mezei futrinka. A madarászok 20 éves megfigyeléseik alapján is meglepőnek tartják, milyen sokféle madárfaj választotta otthonául a ligetet, holott ez a házakkal körülvett, vendéglő és teniszpálya szomszédságában lévő, forgalmas utak mentén elterülő park nem ideális szálláshely a számukra. Az ötvenhat védett fészkelő mindegyikét nem soroljuk föl, de nagy becsben tartott lakó itt a csuszka meg a macskabagoly. A növényzet rendkívül változatos vízszintes és függőleges tagoltságának köszönhető, hogy a parkot ilyen szívesen népesítik be a madarak, rovarok. Rendkívüli érték még számukra, hogy a fák egy része klimax-stádiumban van: megéltek már több, mint száz évet.

320 A liget közepén álló vendéglátó helyet 1992. őszén bezárták, s azóta ki sem nyitották. A boltívről a Csongrád Megyei Vendéglátóipari Vállalat emblémája lóg, ám ez csak relikvia. Az egykori állami vállalatot fölszámolják, s 1995. augusztusában az elsők között szabadult meg a kioszk-tói. Az új tulajdonos a régi bérlő lett, Marosi Péter, aki kárpótlási jegyes privatizáció keretében 6 millió forintért szerezte meg a vendéglátóipari üzemegységet. Meglehetősen romos állapotban vette át, hiszen 1992. őszén iszogattak utoljára vendégek a kioszk-ban. A következő tavasszal már nem nyitott ki. A megvásárlást sem követte föllendülés, Marosi ugyanis a több mint 5 000 négyzetméteres komplexum alig tizedéhez jutott hozzá. A környező részeket és a sportpályát 1996-ban hirdették meg eladásra. Időközben a legértékesebb fölépítmények szőrén-szálán eltűntek, oda két épület, valamint barbár módon lángvágóval szétvágták a kioszk jellegzetes nagyméretű napernyőjének a fémvázát is. Jelenleg (1997) várja, hogy a nevére írják. Utána bontási és építési engedélyt kér, szeretne szórakoztató-központot létrehozni itt, amely már nem idényjellegű létesítmény lenne.

321 A 139 éves liget történetét próbáltam megírni, tőlem telhető módon. E csodálatos éke városunknak megélt jobb, rosszabb napokat. Sajnos, jelenlegi haldokló állapotában története fölhívás arra, hogy mentsük meg még nem késő! E történetet meghalt férjem emlékére írtam, ki mindig megnyugvást keresett a fák lombjai alatt. Szeged, 1997. nyarán. DM 1992. jan. 17. DM 1997. ápr. 17.