A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Czank Gábor: „Jaj, siralmas szomorú szó!" Temetkezési szokások Magyarpécskán és környékén

„Jaj, siralmas szomorú szó!" Temetkezési szokások Magyarpécskán és környékén CZANK GÁBOR (Római Katolikus Plébániahivatal, Újkígyós) „Jaj, siralmas szomorú szó: világtól meg kell válnunk. Nincs mentségünk, tehetségünk, koporsóba kell szállnunk. Elmegyünk, elmegyünk, mindnyájan elmegyünk, Korán hát készen legyünk! "

! Dolgozatom mottója egy halottas ének kezdősora, amelyet gyermekkoromban apai nagyanyámtól hallottam először, s amelyet ma is énekelnek az Arad környéki falvakban halottvirrasztásokon, így az én falumban, Magyarpécskán is. Magyarpécska ősi település, első írásos említése 1301-ből maradt fenn, ekkor még Pécsknek hívták. Mint oly sok magyar településnek, Pécskának is viharos a története. Feldúlja tatár, török, pusztítják járványok. A 17. század végére szinte teljesen néptelen ez az egykor virágzó település, csupán néhány rác és román pásztorcsalád lakja. Ezért a románok és szerbek által lakott részt máig Opécskának hívják a helybéliek. 1755-ben telepítik be - mint a bánsági falvak legtöbbjét - magyar, sváb és tót telepesekkel. A magyarok Nógrád és Heves megyékből, a svábok Elzászból és Lotharingiából, a tótok a felvidék apró hegyi falvaiból verbuválódtak. A telepítést Eötvenessy Lovász Mihály és Sztrebula Heinrich végezték. A lakosság túlnyomó részben a magyar volt, a tót

2 és sváb lakosság elenyésző volt. Később a sváb lakosság a környező német falvakba húzódott (Németpereg, Szemlak, Perjámos, Németszentpéter stb.), míg a szlovákok lassan a magyarságba olvadtak, s csak családneveik mutatják, hogy voltak valaha. Jobbára csak az ópécskai tótok őrizték meg nyelvüket, de számuk így sem tehető száznál többre. A Pécskán maradó németek nagy részét pedig a II. világháború után, 1945-ben kitelepítették, ma talán negyven németajkú él Pécskán. A ma már mezővárossá fejlődött, 13000 lakosú Pécskán kb. 4600 magyar anyanyelvű ember él, nagyon kis számban tótok, németek és szerbek, a többi - kb. 8000 fő - pedig román. 1 Orgonavirágok. Imák és énekek. Szerkesztette Takácsy Lajos gyulai kántor. Dobay János kiadása és tulajdona. Gyula, 1911. 605. 2 A „tót" jelzőt nem pejoratív értelemben használom. Akárcsak a békési szlovákok, a bánságiak is tótnak vallják magukat, mivel az irodalmi szlovák és a tót dialektus között állításuk szerint nagyon nagy eltérés van. Pécskai tótoktól hallottam, hogy amikor szlovákiai kiránduláson vettek részt, alig tudtak szót érteni az ottaniakkal. Legnagyobb észak-bánsági tót település a Pécskához közel fekvő Nagylak, ahová 1805ben telepítették a lakosságot a Békés megyei Szarvasról. A lakosság máig tótul beszél, a katolikus és evangélikus templomban egyaránt tótul énekelnek, az istentisztelet természetesen szlovákul folyik. A bánsági németek is inkább svábnak („Schwowe") vallják magukat, hisz ez a dialektus is élesen eltér az irodalmi némettől. Jól érződik ez a németperegi Obermayerné Fuchs Magdolna megjegyzéséből: ,Az unokáim az. iskolában csak németül tanulnak, svábul nem."