A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Czank Gábor: „Jaj, siralmas szomorú szó!" Temetkezési szokások Magyarpécskán és környékén

8.b. kép: Siratás az udvaron. Lelik Mihály temetése J986-ban. A háttérben Bedő Tibor esperesplébános, két káplánjával, valamint a gyászlobogók. Példának álljon itt egy 1956-ban írt búcsúztató, amit Mari József házasulandó legény fölött énekeltek. A legény fölakasztotta magát, mert gazdag szülei nem engedték, hogy azt a szegény leányt vegye el, akit titokban eljegyzett magának. De szomorú menyegző ez, a szemekben könny ragyog, A vőlegény koporsóban, szíve kihűlt, nem dobog, Árván maradt menyasszonya kezében a koszorú, Könny csillog a bús szemében, arca ó, de szomorú. „Nem mehettünk az oltárhoz, sötét sírba kell szállnom, Gyászindulók, bús harangok siratják árvaságom, Hervadt virág lett belőlem, temető lesz a hazám, Megbocsátja ezt a bűnöm a kegyes Isten talán... Prokai Anna, menyasszonyom, nem gondoltad, jól tudom, Hogy szíved hű szerelméből nem marad, csak sírhalom, Megsiratsz még, tudom, százszor, ahol nem lát senki sem, Sok-sok könnyet hullatsz te még síromon, keresztemen. 0 bocsásd meg, ó felejtsd el bús- menyasszonyságodat, Adja Isten, hogy találd meg földi boldogságodat, Gyöngyvirágos oltár elé vezessen más tégedet, Jó Annuskám, Isten veled, köszönöm hű könnyedet!