A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Juhász Antal: Huszonöt év a tudomány és a közművelődés szolgálatában. Szűcs Judit köszöntése

tésről és kenyérsütögető asszonyokról. Honismeret, 1979. 4. 52-54. írásaihoz egy-egy jellegzetes étel készítéséről, táplálkozási szokásokról az adatközlésekből fonetikus lejegyzéssel részleteket mellékelt. Ezzel is kifejezésre juttatta azt a szándékát, hogy „a népi kultúrának nemcsak tárgyi, szokásbeli, hanem nyelvi értékeit is meg kell őriznünk." Célja a Mészöly Gedeon, Nyíri Antal nevével fémjelzett szegedi nyelvészeti iskola szemléletéből fakad és egybecseng több tanítványuk (Szabó József, H. Tóth Imre) feldolgozó módszerével. Kutatásainak másik jellemzője, hogy szülővárosa népének táplálkozását társadalmi beágyazottságában vizsgálja. Az írott források - esetünkben a népszámlálások statisztikái - és a visszaemlékezések nyomán igyekszik finoman körülhatárolni a 20. századi lokális társadalom rétegeit, és ennek ismeretében állapít meg egyezéseket és eltéréseket táplálkozásuk között. Valljuk meg, ez a szemlélet kevéssé jellemezte a korábbi kutatásokat. A nyolcvanas évek második felében Szűcs Judit figyelme kifejezetten a 20. századi népi társadalom kutatása felé fordult. Ezt tanúsítják a Mindszent-monográfiában, a csólyospálosi, szegvári, jászszentlászlai tanulmánykötetben megjelent tanulmányai. (A falu paraszt társadalma. In: Mindszent története és népélete. 1996. 439-452.; Szegvár népi társadalma. In: Szegvár. Tanulmányok a település történetéből. 2000. 435-451. stb.) E vizsgálatainak sajátos vonása, hogy a helyi társadalom rétegeit családtörténetek és számos egyéni életút bemutatásával jellemzi. Módszerének újdonsága a család, mint a társadalom legkisebb egysége társadalomnéprajzi szempontú, alapos vizsgálata és dokumentálása. Ilyen és hasonló mikrokutatást mások is végeztek, de az egyes családok történetéből, egyéni sorsokból átfogó társadalomrajz, egy alföldi településre, az egész Alföldre vagy a tradicionális értelemben vett parasztságra jellemző „tabló" készült, az egyes családok története, egyének életútja alig vált „publikussá" (lásd Erdei Ferenc, Márkus István szociográfiáit, Kiss Lajos A szegény emberek élete című művét). Kivételek persze voltak: az 1960-as évektől, jórész néprajzkutatók ösztönzésére íródtak és jelentek meg paraszt életrajzok, de tudományszakunkra nem volt jellemző a falusi, mezővárosi társadalom családközpontú dokumentálása. Magam a Duna-Tisza közére irányuló 19-20. századi népmozgás kutatása során törekedtem családtörténetek magnetofonos rögzítésére, föltárására, és az anyaggyütés egyik hozadéka épp a benépesedő puszták társadalmának a korábbinál árnyaltabb ismerete. Szűcs Judit családokra figyelő társadalomkutatása felszínre hozta, hogy a nagycsalád, mint ház- és vagyonközösség a 20. században továbbélt és működött a Dél-Alföld több, vizsgált településén. Ezzel - mások eredményeivel egybehangzóan - korrigálta a nagycsaládi közösség elterjedtségére vonatkozó korábbi megállapításokat. Több közös kutatási programban vett részt, mint amilyenek az említett falusi „mélyfúrások". Mintaszerű tanulmányt írt a Békéscsaba néprajza (1993) című kötetbe a 20. század első felének népi táplálkozásáról, tevékeny részese volt a MTA Néprajzi Kutató Csoportja által irányított Életpálya és kapcsolatháló projektnek és a DunaTisza közi migrációt kutató munkaközösségnek. Utóbbi program keretében Pálmonostorán, Csólyospáloson, Jászszentlászlón készített családtörténeti mélyinterjúkat, kutatott anyagából több konferencián tartott előadást, melyeket értékes, új is-