A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Banner János: Szeged tárgyi néprajza Tömörkény munkáiban

osztoznak meg a kereseten. A kisgyerek éppoly komolyan teszi el szerzeményét, mint a nagyok. Még a pálinkát is megkóstolja, s mielőtt inna, üdvözlésképpen odabillenti poharát a másik felé.

215 Sok szegény ember életét állítja elénk Tömörkény, de a legnyomorúságosabb minden alakja közt az erdőirtó munkás élete. Más legalább a föld felett, a napfényen élhet, de tőle még azt is megtagadta a sors. Lakása földbe ásott, nyomorúságos barlanglakás,

216 embermagasságnyira a föld alatt. Minden világosság az, amit az ajtón keresztül kap. Az elmenő embereknek csak a lábát lehet innen látni. Az ajtóhoz durva, faágból ácsolt létra vezet a lakás egyetlen helyiségéből. Bútorzata igen egyszerű. Földbe ásott, cölöpökön álló asztal és pad, ugyancsak cövekekre vert széles ágypad, egy vagy kettő. De a falról a szentkép és kereszt itt sem hiányzik. Szegényes házieszközeiket a falba ásott polcon tartják, ruhájukat pedig egy rúdon, melyet a tetőről lógó kötelek tartanak. Az egyik falon farámás tükör, fiókkal, úgynevezett tükrös. Az erdőirtó világítóeszközét így írja le Tömörkény: „Egyik tetőrúdról az asztal fölött petróleumlámpa függ le, madzagon. A madzag vége a gerendára akasztott karikán át a falhoz szolgál, ott meg van egy faszeghez erősítve, aminél fogva lejebb ereszthető." Az egész nyomorúságos odu szinte beszél a gazdája szomorú helyzetéről. Zárószó Tömörkénnyel az irodalomtörténet meglehetősen mostohán bánt. Elhallgatták, és ha dicsérték is, sablonosán. Hibájául rótták fel, hogy müveiben csak egyetlen tájnak a lelkét szólaltatja meg. Azért is hibáztatták, hogy csupán etnográfiai érdekességeket nyújt igazi művészet helyett. Igaz, hogy - amint az elmondottak alapján láttuk - novellái halmozzák az etnográfiai adatokat, de ezeket Tömörkény nem a száraz tudós szemével nézi. Az ő tollában lelket kapnak az élettelen tárgyak, mert nem a szemével, hanem a szívével nézi őket. S mi, akik a könyveket olvassuk, érezzük, hogy azok az emberek és tárgyak, amiket műveiben megismerünk, az ő szívén keresztül a mi szívünkhöz is közelebb kerülnek. De ma már az irodalomtörténet is kezdi észre venni, hogy igazságtalanságot követett el Tömörkénnyel szemben, s igyekszik a mulasztottakat pótolni. Egyik mai szépirodalmi folyóiratunkban ezeket a sorokat olvashatjuk Tömörkény Gerendás szobákból című művének legújabb kiadásával kapcsolatban: „De azután [...1 már nem lehet letenni ezt a könyvet. Akkor már nem is egy, de két varázsos egyéniség nyűgöz. Az egyik a tanyai nép, amelynek minden mozzanata, minden gondolata egész lelke és nyelve benne van Tömörkény novelláiban. A másik mégis maga az író, aki olyan hű akart lenni modeljeihez, hogy még az eszejárásának a kerékvágásából sem volt hajlandó kibillenni és mégis óhatatlanul egyéniség lett: éppen ezzel a komoly hűségével és alázatosságával jellemezett egyéniség."

217 Ma, amikor irodalom és történelem érdeklődése egyaránt a nép felé fordul, és annak megújhodásától várjuk a jobb magyar jövőt, úgy érzem, akkor cselekszem leghelyesebben, ha munkámat Tömörkény István Cserzy Mihályhoz írt egyik levelének ezekkel a soraival fejezem be: „Az ígéret földje ott van künn a nagy mezőn, ahol apró házakban egyszerű emberek módfelett egyszerű életet élnek. Ez a mi népünk. Ez az igazi."

218