A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Kondorosy Szabolcs: A szegedi vár pipái 1

A Magyarországon széles körben elterjedt

20

, azon túl azonban ismeretlen forma a török korra datálható, s továbbélése valószínű. Országos elterjedtsége mellett e mindig jelentós (általában a legnagyobb) részarányt képviselő 17. századi típuscsoport gyakori jelenlétével kronológiailag a legreményteljesebb forma, ami vizsgálatának elmélyítését szorgalmazza. A hazai adatok szerint részaránya a végvárak vonalában a legmagasabb, dél felé fokozatosan csökken, így Szegeden már második helyre szorul (1. táblázat), és Nándorfehérváron sem a leggyakoribb.

27 Ennek okát főként abban látjuk, hogy masszívabb felépítésénél fogva alkalmasabb volt a katonai létforma viszontagságait viselni, így népszerűsége az aktív határzónában tetőzött (nyilván ott a civil lakosság is, tömegtermelése miatt, jelentősebb arányban használta), e szerepkör híján, az esztétikai igények előtérbe kerülésével viszont nem volt versenyképes. A lágy vonalú típus (Szl5-Sz26) dominanciája, és a szögletes nyakú példányok gyér képviselete (a szögletes-kerek nyakak aránya 3:18, míg Palánkon ez 17:13), szemben a közpipákat általában jellemző nagy formai szóródással, világosan utal e típuscsoport részleges szegedi jelenlétére. Mindez fakadhat kései térnyerésükből, amit akkor is csak e lágyabb formák érdemeltek ki. Itt említendő a közpipákból származó, de azoktól és leszármazottaiktól is (ld. alább Ml típus) jól elkülönülő kései, talán 17. századon is túllépő típus. Ez már nyakgyűrűt visel, mindig egyszeres, nagyfogú, leggyakrabban többféle (fogas- és fűrészfogú-) kerék mintázza a kémény peremét, a tőke mentét, a nyakat körben meg a varratvonalon, és a nyakgyűrüt. Nincs csészéjén bütyök, se kéményén plasztikus dísz. A sárgásvörös Sz36 képviseletében a típussal járó homorú nyakgyürűindítás már nem őrződött meg. Párhuzamai Egerből és Esztergomból ismertek. 2 Ezek alapján országos elterjedtségü, s bár kisebb arányú, de állandó jelenlétü típusnak tűnik. Űrméret: 4,8 ml. E formacsoport magányos tagja a Sz37, melynek csészéjét rácsminta díszíti a váll alatti sávban, fogaskerék-vonal a kémény tövében, a tőke mentén és középvonalában. A párkányos nyakgyűrüt előgyürü követi. Egyéb fejformájú tagolt pipák (III. tábla) A hajóorrszerü tőkével, nyolcszögletű nyakkal, tölcséresen táguló előgyürűvel formált példányt (Sz38) korai formának tekintik.

23 Egyben egyetemes török típusnak mondható, tekintve előfordulását Mütilénétől Isztambulon és Várnán át hazánkig.

24 A 20 Nándorfehérvár (Marjanoviő-Vujovié G. 1973. 214. szl. 22; Bikic V. 2003. 80. Tip. XII/1.), Siklós (Levárdy F. 1994. 91. siklósi ábra, alsó sor, középen), Pécs (Fehér G. 1959. 119. XII. tábla 1), Kanizsa (Kovács Gy. 2004. 122. 1. kép 5.), Palánk (Gaál A. 2004. 261-270, 272. 2-33., 42.), Esztergom (Kondorosy Sz. 2007.), Szolnok (Kovács Gy. 1984. 123, 27. tábla 1.), Eger (ld. 17. Ij.), Várad (Emődi J. 1998a. 32. ábra/l). Hollókő (Kozák É. 1975. 50. 31. ábra két szélső példány), Ónod (Tomka G. 2005, 608. 1. tábla 1-2.), Fülek (Kalmár J. 1959. LXXVIII. t. 3. sor), Nógrád (Tomka G. 2000b. 130. 5i/l). 21 Marjanovic-Vujovié G. 1973.214. 22 Eger: Kovács B. 1963. 245-246, 18., Esztergom (a típus leírásával): Kondorosy Sz. 2007. E30-E33. 23 Levárdy F. 1994. 93. 24 Mütiléne: Humphrey J. W. 1990. 2. Fig. 1.; Isztambul: Hayes 1980. 5. Fig. 1. I. típus: Várna: Stanőeva M. 1972. 83. Obr. 4.; Magyarországról: Eger: Kovács B. 1963. 243. I. t. 13., Várad: Emődi J. 1998a. 31.