A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Czank Gábor: „Jaj, siralmas szomorú szó!" Temetkezési szokások Magyarpécskán és környékén

A szegény bús árvák sírnak keseregve, Látják anyjuk harcát, mint készül a mennybe, „ O ne hagyj itt anyánk! - zokogva kiáltják -, Nem kerül e földön soha ily jó anyánk. Te valál éltünknek drága vezetője, Ajkidnak mézédes szava hat szívünkre, Most a halál szólít, árván kell maradni, 0 jó anyánk, ne hagyj, veled fogunk halni!" A haldokló anya karjait kitárja, Úgy készül indulni szomorú útjára, Nézi bús árváit, nézi hitves férjét, Jó szívére köti nevelni árváit. Majd felemelkedne őket megölelni, Utolsó csókjait nekik átnyújtani, De nincsen ereje, visszadől ágyára, Bús családját Isten oltalmára bízza. Még egy sóhajt hallat utolsó útjához, És lelke felszállott az Egek Urához, Most itt bús árvái atyjukra borulva Szomorúan sírják: „Jaj az árvák sorsa!" A gyász-koporsóba anyjuk befektetik, És reá hullatják szomorú könnyeik, Sírnak keseregve, jajszók közt zokogva, Örökre el vannak e földön hagyatva. Temetőbe viszik a sírnak átadni, Még jobban hullanak az árvák könnyei, Csók közt a koporsót a sírba letették, Könnyekkel áztatják a sírhant tetejét. Midőn hazamennek, üres a ház keble, Hiányzik jó anyjuk, el van már temetve, Szűzanya képére szomorúan néznek: „Anyánk, Szűz Mária, vezéreld éltünket!" Végre megnyugosznak Isten rendelésén, Sírva könyörögnek Szűzanya képénél: „Árvák édesanyja, szentséges Szűzanya, Légy mi jó anyánknak mennyben pártfogója!"