A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Czank Gábor: „Jaj, siralmas szomorú szó!" Temetkezési szokások Magyarpécskán és környékén

A hétszer fölszentelt oltárnál. Az angyalok összegyűlnek, Széles tenger partján. Aranyfának aranyágán, Ott ül Szent János apostol. Arra iné gyen Szűzanyánk, kérdi: - Mikor láttad az én szentséges fiamat? - Ma teljes harmadnapja, Hogy a kegyetlen zsidók megfogták, Vasvesszővel vesszőzték, Kálvária hegyére kivitték, Tövisk or on aval ko ronázták. A keresztre feszítették, Kínhalált szenvedett. Ahol egy csepp vére elcseppent, Az angyalok összeszedték, Aranytányérra rátették, Az Úristen eleibe elvitték. Az Úristen azt mondta: - Bizony-bizonnyal mondom, Aki ezt az imádságot Nagypénteken háromszor elmondja, Beviszem az én szentséges házamba. Kezébe adom a Mennyország kulcsát, S nem hagyom e világból szentség nélkül kimúlni! Amen. Egy ponyvairodalomból származó, Szűz Mária haláláról és temetéséről szóló népének, melyet Tóth Mátyásné Farsang Klára (1915-2002) pécskai énekesasszony ponyvái közül jegyeztem le. Szűz Mária felravatalozását és temetését is a falusi temetésekhez hasonlítja. Mária ravatalon fekszik, szemfedővel letakarva, mellette az apostolok három napig virrasztanak, majd a temetéskor vállaikon viszik a koporsót a temetőbe. Néhány sor az énekből: A szép Szűz Mária gyászterítőn fekszik, Hófehér fátyollal szent testét befedik. Azután az apostolok Felvették a gyászkoporsót, Vállaikon vitték a benne nyugvót. És midőn kiértek a temetőkertbe, A Szent Szűznek testét zokogva tették le. Három napig virrasztották, A drága Szűz koporsóját, A szent apostolok siratták halálát.