A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Czank Gábor: „Jaj, siralmas szomorú szó!" Temetkezési szokások Magyarpécskán és környékén

Miatyánk... Üdvözlégy... Adj Uram a megholtaknak örök nyugodalmat, És az elenyészhet étlen világosság fényeskedjen nekik. Hadd nyugodjanak békességben, Most és mindörökkön örökké. Amen. Azért ennek légy irgalmas, Kegyes Jézus, légy jutalmas, Legyen helye nyugodalmas. Mondjuk hát mindnyájan: nyugodjon az Úrban, Teste koporsóban, lelke Mennyországban, Lelke Mennyországban, örök boldogságban, Örök boldogságban és nagy vígasságban. Szent Mihály arkangyal, ne fontold oly mélyen, Ezt a bűnös lelket fontoljad kegyesen! Amen. Ma már nem ilyen szertartásos Pécskán a koporsóbatétel. Amint a koporsóstól meghozzák a koporsót - a környező falvakban pedig amikor az asztalos elkészíti -, a halottat azonnal koporsóba teszik. Sőt, ha már előre megvették a koporsót, akkor a holttestet csak két-három órát hagyják a földön kiterítve, amíg kihűl, és rögtön koporsóba teszik és felravatalozzák. így például az 1994-ben elhunyt nagyapám délután fél négykor halt meg, s este hétkor már fel volt ravatalozva. A koporsó megszentelése után a halottról leveszik az állfelkötő kendőt, a hasáról a vastárgyat, kezéről és lábáról az összekötő vászonszalagokat, és két-három férfi a koporsóba emeli a testet az alatta levő lepedővel, amit a koporsóban is hagynak. Régebben a halottat a virrasztó idején, éjfélkor helyezték koporsójába, és ekkor az énekesek ezt énekelték:

15 Koporsó lett már az én házam, Elcsendesült itt minden vágyam, Minden földi kín itt véget ér, Rám borul a fehér szemfedél. Adj, istenem, nyugalmat nekem, E szögekkel körülzárt helyen, Vész nem zavar, sem a fergeteg, Mit bánom én, ha itt fekhetek! Nem hat a bú fellege ide, Gyógy vonul a szív sebeire, Nagy, mélységes álom hona ez, És fölötte őrt áll a kereszt. 15 Lejegyeztem Tajcs Mátyásné (sz. 1931) pécskai énekesasszonytól.