A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Nagy Netta: Életstratégiák a beszolgáltatás éveiben Csólyospáloson

Életstratégiák a beszolgáltatás éveiben Csólyospáloson NAGYNETTA (Kisteleki Helytörténeti Gyűjtemény) A korszak A második világháború alatt és után a kormányzat a központi közellátást a beszolgáltatási rendszer bevezetésével próbálta biztosítani. Az ország újjáépítése során a mezőgazdaságból kívántak tőkét kivonni az ipar támogatására.

1 A parasztság abban reménykedett, hogy ez csak ideiglenes megoldás: 1947-ben szóba került a beszolgáltatás megszüntetése, de ez a gyakorlatban még közel egy évtizedet váratott magára. Időközben az erőltetett léptékű iparosítás egyik fő finanszírozója a mezőgazdaság, az elvonás eszköze pedig a beszolgáltatási rendszer lett. 1949-től hivatalosan már szóba sem került a rendszer megszüntetése.

2 Az első ötéves terv (1950-1954) legfontosabb agrárpolitikai célkitűzése a mezőgazdaság mindaddig eredménytelen kollektivizálásának végrehajtása volt. A földjéhez ragaszkodó parasztság téeszekbe kényszerítésének érdekében a politika változatos eszköztárát alakították ki és alkalmazták. Az egyik legfontosabb kényszerítő eszköz a magángazdaságok adóterheinek folyamatos emelése volt, de ennél is súlyosabb terhet jelentett a kötelező beszolgáltatási rendszer, a „beadás". A beszolgáltatandó termékek köre és mennyisége, amit központilag írtak elő és bontottak le megyékre, járásokra, falvakra és végül egyénekre fokozatosan nőtt, a termékekért járó fizetség viszont egyre csökkent. A búzát például 60 Ft-ért vették át mázsánként, miközben önköltsége körülbelül 280 Ft, szabadpiaci ára pedig 300 Ft volt. Aki nem tudott fizetni, annak portáján - a helyi rendőrség, illetve olykor az ÁVO embereinek kíséretében - előbb vagy utóbb megjelentek az „elszámoltatási bizottságok", melyek az eldugott javak után kutatva padlástól a pincéig mindent felforgattak. Ha találtak valamit, akkor büntetés várt a „hátralékosokra", ha nem, akkor csak zálogolás vagy árverés. 1948 és 1955 között 400 ezer parasztot, az úgynevezett mezőgazdasági kistermelők, azaz birtokos parasztok egyharmadát marasztalták el „közellátási bűntettért".

3 A beszolgáltatási kötelezettség nyomasztó teherként nehezedett a parasztság minden rétegére, 1948 után pedig — a kormány gazdaságpolitikájának szolgálatában — számtalan parasztgazdaságot juttatott az összeomlás küszöbére. Azt a tehetősebb gazdaréteget üldözték az osztályharc jegyében, amelyik élt-halt a gazdaságáért, s értett is a gazdálkodáshoz. Ennek a falusi elitnek az üldöztetései, a termelőszövetkezetek szervezésének erőszakos módszerei „eredményesnek" bizonyultak. 1948-55 között tartósan marginalizálták, s nemcsak anyagilag tették tönkre, hanem lelkilegfizikailag is megtörték a „falu elejét".

4 1 Gunst 1996. 127. 2 Erdmann 1992. 86-87. 3 Romsics 2000. 348. 4 Paládi-Kovács 2006. 25.