A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Fodor Ferenc: Adatok a martonosi paprikatermesztés történetéhez

Feldolgozás Martonoson a hagyományos feldolgozás az 1960-as évekig élt. A leszedett paprikát fölfűzték, a füzéreket az ereszét alatt lévő horogfába vert szegekre aggatták. A paprikafűzés az asszonyok feladata volt. A hasítás munkafolyamatát Bálint Sándor így írja le: „A hasítás ma is úgy történik, hogy a kézbe vett hüvelyről megállapítják, hogy egészséges-e vagy nem. Ha rothadt vagy kitarkult, akkor külön kosárba dobják és később dolgozzák föl. Olykor ké tűre is dolgoznak, vagyis nem csak az egészséges bőrt húzzák a tűre, hanem a jobbacska tarka hüvelyeket is kihasítják, és a bőrüket másik tűre fűzik. A kifogástalan hüvelyről először a csumát vágják le. Vigyáznak, hogy a hüvely húsos részébe ne vágjanak bele, mert ez pazarlás lenne és kárba veszne. A csumát rendesen a lábuknál álló kis kosárba dobják. Utána a hüvelyt bicskával hosszában felhasítják és a hüvely falát, vagyis a bőrt kifordítják. Most a bőr belsejéből a magot és az erezetet gondosan kikaparják. Ez a kötőjükben, illetőleg az ölükben lévő alacsony rostában vagy tálban maradt. Az erezetétől, a magtól és az esetleges tarka részektől megtisztított bőrt most tűre szúrják. Ha a tű megtelik, akkor igen lazán zsinegre, a paprikamadzagra fűzik, majd természetes koszorúba kötik, amely mintegy három méter hosszú." 6 Martonoson a fölfűzött bőröket fügének nevezték. A hasítás módszere tovább élt, mint Szeged környékén, ahol az 1940-es évektől egyre jobban előtérbe került a csípősségmentes fajták termesztése. A csípős fajta termesztése ma is igen népszerű, de már nem hasítanak, csípős őrleményt állítanak elő belőle. 5. kép. Paprikahasítás Telek Ede portáján. Háttérben a „fügék". (1937) 16 Bálint Sándor 1959. 149.