Anders Alexandra – Lőrinczy Gábor szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 12. (Szeged, 2011)
P. F1SCHL Klára - KULCSÁR Gabriella: Tiszán innen, Dunán túl. A kora bronzkor kérdései a kiskundorozsmai temető kapcsán
P. FISCHL Klára - KULCSÁR Gabriella Noppenring), „csónak alakú" hajkarikák és poncolt, átfúrt szélű lemezkorongok 1 3 sorolhatók ide (Óbéba/Pitvaros/korai Mokrin/Sándorfalva, vö. 3^4. kép, 7. kép). Különösen érdekes típus a sándorfalvai 169. női sírban fejékszerként megtalált három „csónak alakú" hajkarika (Lockenring). Legjobb párhuzamát az óbébai 2. sírból ismerjük, ahol eredetileg egy, mindkét végén átfúrt vadkanagyar lemezhez illesztve kerültek elő, s az előkerülés helye alapján (a mellrész és karok között) feltehetően nyakban viselt ékszerként, vagy a ruha mellrészére varrt viseleti elemként lehet értelmezni (BÓNA 1965, 22, PL. VII/A 1-2, 5). 1 4 A kiskundorozsmai 56. temetkezésben talált elektron hajkarika kapcsán került sor más, hasonló korú arany leletek anyagvizsgálatára (1. táblázat). Az analizált tárgyak esetében egyértelműen kiderült, hogy a tárgyak az arany természetes ötvözetének tartható elektronból (electrum lat.) készültek, melyben az ezüst összetevő aránya 20% körüli, illetve meghaladja azt. A mokrini „aranytárgyak" elemzésekor Axel Hartmann ezt az anyagcsoportot A3-nak nevezte és az Erdélyi érchegység aranynégyszögének Brád/Brad/Tannenhof (RO) körüli bányáihoz kötötte előfordulását (HARTMANN 1972, 108). Visszatérve az ékszercsoport többi tárgytípusára, ki kell emelnünk a nyakpereceket (Ösenhalsring) és a ciprusi tűket a drót- és lemezékszerek általános típusai közül. Meglétüket sokáig a Maros-kultúra déli-délkeleti eredetének egyértelmű bizonyítékaként értékelte a kutatás (BÁNDI 1984). Sabine Gerloff adatai alapján azonban a Maros-kultúra sírjaiban ezeknek a tárgyaknak a meglétét nem tarthatjuk egyértelműen egy déli kapcsolatrendszer eredményének (GERLOFF 1993, 66-74, Abb. 2-3). A nyakperecek esetében Sabine Gerloff a közép-európai eredetet valószínűsíti. Vizsgálatai alapján az anatóliai és közel-keleti ciprusi tűk megjelenése a Kr. e. 3. évezred utolsó harmadára tehető, s így közel egyidősek lennének a nyugat- és kelet-alpi kora bronzkori csoportok (Singen, Straubing) és az Aunjetitz-kultúra területén megtalálható hasonló tűkkel. Ennek a horizontnak a datálása a kiskundorozsmai sírokkal közelítően egy időszakra tehető (kb. Kr. e. 2200-1900). A ciprusi tűk (Schleifennadel) korai egymenetes fejű változatának eredetét a Földközi-tenger keleti medencéjéhez köti Sabine Gerloff. A két tárgytípus Al-Duna-menti hiánya és a Duna magyarországi szakasza mentén, illetve a Duna-Tisza-közén való szórványos megléte véleményünk szerint a Maros vidék és az északnyugati kora bronzkori fémfeldolgozó műhelyek közötti kapcsolatot valószínűsíti. Ezt támasztja alá a singeni temető publikálásakor Rüdiger Krause is, aki a nyakpereceket egységesen értékeli a Svájctól Magyarországig húzódó elterjedési területen belül (KRAUSE 1988, 84-88, Abb. 44 1 5). A Maros-kultúra területén előkerülő nyakpereceket és ciprusi tűket Jozef Bátora is az Aunjetitz-kultúra keleti kapcsolatrendszerének tükrében tárgyalja (BÁTORA 2001, 260, 267-269, Abb. 7, Abb. 12). Szintén elsősorban a nyakperecekre alapozva a Kárpát-medencét Martin Bartelheim az Aunjetitz-kultúra másodlagos kontaktzónájának tekinti (BARTELHEIM 1998, 176-177, 183, Karte 139, Karte 177). A ciprusi tűk elterjedési térképén a csehországi tűkkel azonosként ábrázolja a Maros-kultúra temetőiből előkerülteket (BARTELHEIM 1998, Karte 152), annak ellenére, hogy az aunjetitzi példányok szára nem hajlik ívben. A kiskundorozsmai 66. férfisír tőrének legjobb párhuzama a mokrini 40. sírban található meg (6. kép) (GIRIC 1971, T. XIV/Gr. 40/3, T. LXXXV). 1 6 A kiskundorozsmai tőrön egy, a mokrinin két, a penge élével párhuzamosan futó hornyolat figyelhető 13 Hasonló típusú elektronkorong került elő Dunakeszi-Székes-dülőn, ahol egy kora Nagyrév-kultúrához tartozó csontvázas sírt említenek a feltárók (ENDRŐDI-PÁSZTOR 2006, 16, Fig. 6. 4). A fiatal, gracilis nő sírja (391. sír) egy hét sírból álló sírcsoport része volt, melynek Maros vidéki kapcsolatait az előzetes közlemények is kiemelik (HORVÁTH ETAL. 2003). A sír radiokarbon adata is jól illeszkedik a Maros vidéki analógiákhoz: (deb-10117, 1181, 3610 ± 50 BP): 2030-1901 (68,2%) cal BC, 2136-1782 (95,4 %) cal BC. 14 Hasonló két végén átfúrt vadkanagyar lemezzel a Nitra-kultúrában találkozunk, pl. a nyitraegerszegi/jelsovcei (SK) temetőben (BÁTORA 2000/2, 335, Abb. 599. 21, Abb. 602). 15 A tárgytípusra vonatkozó részletes német irodalom ismertetésével. 16 A kis tőrrel együtt került a 66. sírba egy átfúrt kő, melyet Bende Lívia és Lőrinczy Gábor a tőr élezésére szolgáló fenőkőként értelmezett (BENDE-LŐR1NCZY2002, 84, 8. kép 5). Általánosabb elnevezése csuklóvédő-lemez, s Kárpát-medencei megjelenését a harang alakú edények népével lehet összefüggésbe hozni (legutóbb erről részletesen: HEYD 2007). Ennek megfelelően a kora bronzkori időszakban főként Budapest környékén található meg. Ettől keletebbre ritkábban fordul elő, felszíni szórványként (pl. Soltvadkert-Felsöcsobor és ismeretlen lelőhely: TÓTH 1998, 7. kép 2, 10. kép 2-3), illetve a nagyrévi-kultúra tiszainokai 1. sírjában (CSÁNYI 1983, 9. kép 5), valamint Tószeg-Laposhalom 1876-1906 között talált anyagában ismert (BANNER-BÓNA-MÁRTON 1959, 108, Abb. 13. 2-4). 64
