Anders Alexandra – Lőrinczy Gábor szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 12. (Szeged, 2011)

KISS Gábor: Adatok Szentkirály helységneveinkhez

Adatok Szentkirály helységneveinkhez törvénynapot Szent István király napjára (augusztus 20.) helyezte át, és ünnepét a kötelező ünnepek sorába emelte (1092) (SZÖVEG 1964, 44, 38. §; ZÁVODSZKY 1904, 164, XXXVlll. §). A nagyváradi templomban pedig Szent István és Szent Imre oltárt állítatott (1092-1095) (BALOGH 1982, II, 276). A felemeléskor keresett és később fellelt Szentjobb ereklye számára megalapította a Berettyó parti szentjobbi Szűz Mária bencés monostort (1084) és azt fából felépíttette (SÖRÖS 1912, 141-142; GYÖRFFY I, 668-669; GYÖRFFY 1977, 389-390; BEN KŐ 1994; HERVAY 2007, stb.). Az ereklye számára pedig talán egy kar alakú ereklyetartót készíttetett, amelyet az apátság hiteleshelyi pecsétjén örökítettek meg (GYÖRFFY 1977, 390; MAGYAR 1996, 33; KOSZTA 1994a). A lovagkirály Álmos herceg által gondoskodott a Szent Jobb méltó, kőépületben való elhelyezéséről is (1095). Kálmán királynak (1095-1116) sikerült elérnie István tényleges kanonizálását, és uralma alatt készültek el Álmos herceg nyomán a szentjobbi monostor új kőépületei (1098). Kálmán fia, II. István (1116-1131) először viselte az Árpádok közül a szent elöd nevét. II. Béla (113 l-l 141) kiterjesztette a bozóki monostor jogait. Bizonyára II. Géza (1141-1162) volt a legbuzgóbb e téren. Róla tudjuk, hogy mélyen vallásos volt, hiszen vasárnap még hadakozni sem volt hajlandó (MAKK 2000, 200). Túl ezen, rendkívül tisztelte szent elődjét és terjesztette annak kultuszát, amint arról a stefaniták rendjének megalapításai és annak házakkal, illetve javadalmakkal való ellátása is tanúskodik. Ő helyezte vissza régi jogaiba a szentjobbi monostort is. A kijevi orosz évkönyvekből értesülünk, hogy halicsi hadjáratára magával vitte I. István ereklyetartó mellkeresztjét is (FONT 1996,235, 251). A szent király jogi rendelkezéseit pedig minden hasonló utasítás fölé helyezte (MAKK 2000, 201). Ám az uralkodó nemcsak István királyt részesítette figyelemben, hanem egyes vélemények szerint éppen az ő udvarában készítették el Gellért püspök életrajzának két változatát is (MNL 8, 537; MAKK 2000, 201). Legidősebb fia, a későbbi III. István (1162-1172) is a szent király nevét kapta a keresztségben, aki megvédte és megerősítette a szentjobbi monostor kiváltságait és helyreállítatta annak korábban megsérült épületeit (1169). Fiatalabbik fiáról, III. Béláról (1172-1196) tudjuk, hogy Szent István napját családjával együtt Fehérváron ünnepelte (1175). E rövid és nyilvánvalóan hiányos összeállítás is tükrözi azonban a szent király kultuszának fellendülését és annak töretlenségét a 12. század folyamán. A fentebbi felsorolás pedig kényszerű töredékessége ellenére is bizonyítja a Szent István kultusz kezdeti felívelő korszakában lezajlott jelentős számú királyi, valamint főúri templom és monostoralapítást. Ezek alapján pedig mindenféleképpen azt kell feltételeznünk, hogy ezekkel egy időben, hasonló arányban falusi plébániatemplomok is épültek az ő tiszteletére. Természetesen a szentek sorába felvett első magyar uralkodó kultuszának akkori királyaink által való elterjesztése okán legelőször is a királyi és várbirtokokon kell ilyenekkel számolnunk. Ha nem is állíthatjuk természetesen, hogy mindegyik neki szentelt középkori templomot csupán egy szűk évszázad alatt emelték, mégis valószínű, hogy az adatolható és e fajta birtokokon álló egyházak jó része a 12. század folyamán felépült. További kitartó vizsgálattal bizonyára a csak későbbi időkből származó írott forrással rendelkező templomok közül még több ilyet ki lehet majd szűrni. Ám addig is az igazolhatóan vagy csak valószinűsíthetően 1200 előtt felépült Szent Király titulusú templomok összegyűjtésével is legalább tettünk már egy lépést e középkori épületcsoport és az általuk kiváltott helynévképződési folyamat kezdetének pontosabb keltezése érdekében. Hogy a Szent István királynak szentelt egyházi épületek közül melyik és milyen okok hatására motiválta legerősebben — más szóba jöhető alternatívákkal szemben — a helynévképződést, az megfejthetetlen kérdés. Ám ha végigtekintünk a felsorolt Szentkirály helyneveinken, illetve az alapjuk gyanánt szolgáló egyházak topográfiai helyzetén, feltűnik néhány jellegzetesség. így tehetünk talán néhány megállapítást. 1) Ha a fontos egyházi intézményt jelentő épületet (pl. püspöki székesegyház) nagyobb és fontosabb (országos, püspöki, vármegyei) központon belül építették fel — amelynek már régebbről származó, jól ismert neve volt —, akkor az soha nem adott okot a helynévképződésre (pl. Zágráb). Ez a jelenség egybevág Benkő Loránd ez irányú megfigyeléseivel (BENKÖ 1993, 16). 2) Ha azonban ezt (pl. monostor, ispotály) kisebb távolságra emelték attól, akkor az elkövetkezendőkben gyakorta szolgált az elnevezés alapjául (pl. Székesfehérvár-Szentkirályfölde) még akkor is, ha ott korábban már kisebb, önálló névvel bíró település (pl. Abony) létezett (pl. EsztergomSzentkirály). 3) Mindez valószínűleg a magánföldesúri birtokközpontokban, vagy annak közelében a jelek szerint nem így működött. A nemzetségi monosto621