Anders Alexandra – Lőrinczy Gábor szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 12. (Szeged, 2011)

Susanne GREIFF: A Szeged-Kiskundorozsma, hosszúháti ezüstleletek ötvözéstechnikai vizsgálata. Adatok a 10. századi fém mellékletek és ezüstpénzek lehetséges összefüggéseiről

Susanne GRE1FF egy olyan eljárásnál, ahol az ötvözet adalékaként tiszta rezet használtak volna fel, ezek az érmek nem jöhetnek szóba kiindulási termékként. A kissé magas cinktartalmú vizsgált hat fémmelléklet az ólommal negatív korrelációban van. Ez azt jelenti, hogy e tárgyaknak az érmék ezüstjéből egy réz-cink ötvözet hozzáadásával történő feltételezett előállításában semmiféle olyan színesfém-ötvözet nem vehetett részt, amely egyúttal említésre méltó ólommennyiséget tartalmazott (pl. egy vörösöntvény-ötvözet). Ekkor ugyanis a cink mellett az ólomtartalomnak is növekednie kellene. A tiszta sárgaréz ugyanakkor egy túl erős „hígítást" eredményezne. A mért ólomértékek egy olyan kupellált ezüstnek felelnek meg, amelyet nem hígítottak fel erősen. Vagyis a fémmellékletek előállítása az itt elemzett érmekből — még ha feltételezzük is, hogy valamiféle rézadalékot tettek hozzá — a 7. számú érme kivételével kizárható. Ezüstötvözetek és érmek a 10. században A nemesfémek közül kereskedelmi célból, adófizetés vagy ajándékozás során eleinte főként csak az ezüst volt forgalomban, amelyet érmék, öntvények és használt fém formájában nagy távolságokra szállítottak, ahogyan azt számos skandináviai dirhemlelet bizonyítja. A rendszer északon és keleten elsősorban az anyag tömegén alapult, és nem az érme „értékén" (

BRATHER 2007). A fel- és leértékelést, amelyet pl. a korai középkorban, vagy a római korban az aranypénzeknél azok nemesfémtartalmának adaptációjával is végeztek, a 9-10. században főképp — legalábbis hivatalosan — csak az érmenként felhasznált anyagmennyiségen keresztül irányították. Míg a középkor későbbi szakaszában az értékszámításoknál a nemesfémtartalmat is jobban figyelembe vették (KLUGE 1991, 9), ez az első évezred vége felé nem tünt általános gyakorlatnak. A törtezüst leletek elsősorban az északi tájakra és Kelet-Európa északi részeire (Skandinávia, Baltikum, Lengyelország) korlátozódnak, habár maga a kereskedelmi térség már páneurópai volt. Több száz ilyen raktárlelet ismert, amelyek éremkészletüket illetően főleg dirhemből, valamint német és angol pénzérmékből állnak. Ali. század első felében jelentősen csökkent az arab pénzek befolyása (BRATHER 2007, 451). A balti törtezüst kincsekben a 10. század végétől jelentősen képviseltetik magukat a bizánci pénzek (BUKÓ 2007, 438). Ezek a mérhetetlenül sok pénzérmét tartalmazó nagy raktárleletek igazán egyértelmű képet adnak arról, hogy melyik ezüstpénz mikor volt forgalomban ezen a területen. Raktárleletek (törtezüst kincsek) Magyarországon — néhány más európai régiókhoz hasonlóan — sokkal ritkábban fordulnak elő. Itt túlnyomóan a sírokból származó éremleletekre, szórványleletekre, vagy településásatásokból származó érmékre hagyatkozhatunk. A honfoglalás kori sírokban pénzérmékkel gyakran átlyukasztva, mint ruhára, vagy lábbelire felvarrt leletekkel találkozunk. Pénzek találhatók halotti obolusként a mellkas, vagy a száj környékén, továbbá övveretként is. A kantárt, vagy egyéb lószerszám tartozékot szintén gyakran díszítették érmékkel (RÉVÉSZ 2006,134). 905-től egyre több adó érkezett Itáliából, így ezekkel az érmékkel is számolni kell. 904 után magyar kalandozó hadjáratok indultak Bajorország, Szászország, Thüringia, Svábföld, Burgundia, Lotharingia és Dánia felé (RÉVÉSZ 2006, 135), melyek a honfoglalás kori ezüstötvözetek spektrumára is következményekkel lehettek. Fodor István honfoglalás kori sírokból származó, volgai bolgár eredetű érmékről számolt be, melyek az írott források adataival alátámasztott kereskedelmi kapcsolatokon keresztül kerültek a leletanyagba (FODOR 2009,308). Berengár itáliai veretei nagyon gyakran fordulnak elő a honfoglalás kori temetkezésekben (HAHN 2006). Az észak-itáliai városok pénzeihez képest a német területek érmeiből igen kevés található a 10. századi magyar sírokban. Feltételezhető, hogy az ezüstadót vagy újraolvasztva, vagy pénzérmék helyett talán öntvények formájában keletre szállították (RÉVÉSZ 2006). Az elméletileg ezüstdíszekké újraolvasztott érmék sokféle származási lehetősége indokolja, hogy a tárgyalt 595. sír tárgyai számára ezt is lehetséges forrásként kezeljük. Az ezüst ötvözetekről közzétett adatok ugyan nagyon különbözőek, mindezek ellenére azonban a kővetkező okfejtés alapjául szolgálnak. A 10. században több európai területen megtalálhatók olyan ezüstpénzek, amelyek rézzel erősen „hígítottak," így a kiskundorozsmai 595. sír rézben gazdag ezüst leletei számára „nyersanyagként" szóba jöhetnek. Lehetnek ezek angolszász éremveretek 50%-os réztartalomig, melyeknél elsősorban az angliai király Edgar (943/44-975) különféle éremkibocsátásai jöhetnek szóba (MC KERRELLSTEVENSON 1972, 199). II. Henrik bajor herceg (985995) Salzburgban vert pénzeinek réztartalma is kb. 45% (GRESITS-GEDAI 2000). A 10. század bizonyos 486