Anders Alexandra – Lőrinczy Gábor szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 12. (Szeged, 2011)

LŐRINCZY Gábor - TÜRK Attila: 10. századi temető Szeged-Kiskundorozsma, Hosszúhátról. Ujabb adatok a Maros-torkolat Duna-Tisza közi oldalának 10. századi településtörténetéhez

10. századi temető Szeged-Kiskundo rozsma, Hosszúhátról megállapíthatjuk, hogy a halom alá vagy halomba temetés nem volt ismeretlen a Duna-Tisza közén megtelepedő 10. századi népesség körében. Az a tény, hogy a Hosszúhát-halmon eltemetett, 2002­ben közölt fegyveres férfi sírját önálló körárok vet­te körül és nem a később ismertté vált halmos szar­mata temető területén került elő, véleményünk sze­rint megerősíti korábbi feltevésünket, amely szerint ennél a temetkezésnél egykorú, vagyis a sír számá­ra emelt halommal kell számolnunk. Magányosak-e a 10. századi magányos temetkezések? A Hosszúhát-halmon eltemetett kalandozó harcos sírja, bár első megközelítésre magányos temetke­zésnek látszik — írtuk 2002-ben —, hiszen a több ezer m 2-nyi terület közepén egyedül került elő, va­lójában mégsem az. Nem tekinthető annak a magá­nyos temetkezések egyik alapvető ismérve, a rejtve temetés szempontjából, mivel a dombvonulat keleti végének legkiemelkedőbb pontján, a körárok és részben a 18. századi térképi ábrázolás tanúsága szerint a harcost egy a domb tetejére emelt halom alá temették, semmiképpen sem a rejtve temetés szándékával (BENDE-LÖRINCZY-TÜRK 2002, 357-358). Az azóta elvégzett nagyfelületű ásatás egyik ered­ményeként kiderült, hogy a magányosnak tekinthe­tő temetkezéstől 200 méterre egy 13 sírból álló 10. századi temető sírjai fekszenek. Ez újabb adalék ahhoz, hogy a körárkos-halmos temetkezést ne te­kintsük magányosnak, valójában csak a közösség­től elkülönülő temetkezésként értelmezhetjük. A Szeged-Kiskundorozsma, Hosszúhát és Hosszúhát-halom lelőhelyek lehetséges összefüg­géseinek vizsgálatakor továbbgondolásra érdeme­sek a magányosnak tartott temetkezések esetei is. Nyolc évvel ezelőtt felvetettük, hogy ezek a sírok esetleg egy-egy kiscsaládi temető, netán egy-egy kisebb létszámú közösség temetőinek első sírjai le­hetnek. A kiskundorozsma-hosszúháti, a kiskundo­rozsma-subasai, újabban a Szeged-Öthalom, V. ho­mokbányai nagy felületű ásatások egyik nyeresége, hogy hiteles körülmények között kerültek elő a 10. századi temetők, sírcsoportok, illetve tőlük na­gyobb távolságra — Hosszúháton 200, Subasán 150 m-re — fekvő, azoktól elkülönülő temetkezé­sek. Ugyanez figyelhető meg két nyírségi lelőhe­lyen is. 2 s Értékelésükhöz fontos adalék, hogy a közösségi temetőtől távolabb, elkülönülten elteme­tettek többnyire fegyveres-lovas férfiak voltak. A Maros-torokkal szembeni, általunk vizsgált területről ma már közel 40 lelőhelyről mintegy 330-350 honfoglalás kori temetkezésről van több-kevesebb adatunk. A lelőhelyek közül két tel­jesen feltárt temetőben — Algyő, Sándorfalva közel 100-100 sír került elő, négy, szintén teljesen feltárt temetőben 13-18 sír volt (Szatymaz-János­szállás, Szeged-Csongrádi út, Kiskundorozsma­Hosszúhát). További 9 lelőhelyről 2-7 sír előkerü­léséről tudunk. 24 lelőhelyről, a lelőhelyek kéthar­madából — s mondanivalónk szempontjából most ez a lényeg — csak egyetlen temetkezés ismert. El­tekintve a részletek itteni ismertetésétől, hajlunk arra, hogy a 2-6 sírós temetőrészek, ahonnan szin­te csak felnőttek sírjait ismerjük, valójában a kö­zepes sírszámmal jellemezhető temetők sorába tar­toznak. A régi ásatások esetében többször is előfor­dulhatott — mint pl. Szeged-Bojárhalomnál hogy a gyermeksírokat nem vették észre. Visszatérve a magányosnak/elkülönültnek te­kinthető temetkezések kérdéséhez, az itt bemutatott Kiskundorozsma-Hosszúhát, illetve a Kiskundo­rozsma-Subasa és Szeged-Öthalom, V. homokbá­nya esetében az elkülönülő sírok nagyfelületű fel­tárás során kerültek elő, az említett nyírségi pél­dákhoz hasonlóan. A fentiek alapján azt is megálla­píthatjuk, hogy mindig a temetőkben temetkeztek nemesfémekkel gazdagabban, míg a magányos te­metkezések — az aranyat, ezüstdíszeket figyelem­be véve — szegényebbnek mondhatók. Más esetekben a véletlenül előkerült sírok kör­nyékét sikerült kisebb-nagyobb felületen megkutat­ni, mint pl. Domaszék, Nógrádi-tanya, Bordány­Belterület, Zsombó, Bába-dülő. Ezeket, hasonló­an a kisebb-nagyobb földmunka, pl. szőlő alá for­gatás, erdőtelepítés, homok- vagy agyagbányászás során előkerült sírokhoz, egyelőre magányos te­metkezésként értelmezzük. A magányos sírok kö­zül 15 — részben az embertani adatok, részben a régészeti leletek alapján — férfié volt, 5 esetben az eltemetett neme nem eldönthető és csak 3 eset­ben temettek el nőt magányos sírban (Bordány­Belterület, Kistemplomtanya (Bordány)-Dudás­tanya, Kiskundorozsma-Gépállomás). 2<V Nyíregyháza-Felsősima (JAKAB 2009) és Nyíregyháza-Oros, ez utóbbi közőletlen adatért és a hivatkozás lehetőségéért Ja­kab Attilának mondunk köszönetet. 431

Next

/
Thumbnails
Contents