Anders Alexandra – Lőrinczy Gábor szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 12. (Szeged, 2011)
Falko DAIM - Jérémie CHAMEROY - Susanne GREIFF - Stephan PATSCHER - Peter STADLER - Bendegúz TOBIAS: Császárok, madarak, indadíszek. Egy bizánci övveret a 8. századból és egy új lelet Dél-Magyarországról
Császárok, madarak, indadíszek esetében, mint ahogy pl. egyiptomi tárgyakon végzett mérések mutatták, ez a mennyiségi arány általános (MIASHIRO-MEYERS 1974). Mivel az ezüstben lévő réztartalom a „kupellációs" eljárással 0,2%-ra redukálható (MC KERRELL-STEVENSON 1972), az ókorban tisztább ötvözeteket is alkalmaztak, különösen a pénzveréshez használt fémek számára. A nyersanyag tulajdonságainak, főleg a keménység javítására, ismét lehetett hozzá rezet ötvözni. Ha a színezüsthöz kis mennyiséget adnak, azt az anyag színénél még nem lehet észrevenni. 5%-os réztartalom az ezüstben a duplájára növeli annak keménységét a színezüsttel szemben (BREPOHL 1992), jó formáihatósága ugyanakkor még mindig megmarad (újrahevítéssel 75%-os formáihatósági fok érhető el). Brepohl szerint ,,Az Ag-950-ötvözet éppen ezért nagyon alkalmas az erősen plasztikus trébelésre és cizellálásra, ugyanígy lehet belőle finom hajlított drót-munkákat készíteni" (BREPOHL 1992). Minél több rezet adunk az ezüsthöz, annál erőteljesebben változnak meg annak nyersanyag tulajdonságai. így egy 80% ezüstöt tartalmazó ötvözet ugyan sokkal kevésbé nyújtható, viszont jobban önthető. A réz ugyanakkor megnöveli az ezüst korrózióra való érzékenységét. Arany: Az ókori tárgyaknál nem ritka az 5%-os aranytartalom sem (RIEDERER 1987). A kupelláció (lásd lentebb) során az arany az ezüsthöz hasonlóan viselkedik és az arany az ezüsttel együtt a fémregulusban halmozódik fel. A két nemesfémet azután a cementáció segítségével választják el egymástól, amelynek során az ezüst egy kloridos kötésbe kerül, míg az aranytartalom fémes állapotban marad. A klorid hevítéssel elbontható (RAMAGECRADDOCK 2000). Az ezüstben itt megfigyelhető aranytartalom így természetes alkotórész. Ólom: Egy ezüstötvözetben az ólom jelenlétét egyrészt az magyarázza, hogy a legfontosabb ezüstérc nem ezüstásvány, hanem maga a galenit (PbS), amelynek mindig van egy kevés ezüsttartalma. Másrészt pedig az ólom ahhoz kell, hogy a „kupellációs módszer" során az ezüstöt a szennyeződésektől megtisztítsák. Habár a kupellációnak természetesen az a célja, hogy az ezüstöt lehetőleg teljesen megtisztítsák, a jó ötvözhetőség miatt mégis marad valamennyi ólom az ezüstben és fordítva. A folyamatot általában többször megismétlik, amíg a kívánt tisztasági fokot el nem érik (ECKSTEIN REHREN HAUPTMANN 1994). Annak megfelelően, hogy ezt az eljárást mennyire következetesen hajtják végre, az ezüstben több vagy kevesebb ólom marad vissza. Mc Kerrell és Stevenson (MC KERRELL-STEVENSON 1972) kupelláció Utáni jellemző értékként az ezüstben 0,5-1 % ólomtartalmat adnak meg, amely a kupelláció foka alapján tovább csökkenthető. Az ólomtól az ezüst „melegre törékeny lesz", amely arra vezethető vissza, hogy az Pb és az Ag egy eutektikus, vagyis egy olyan alacsony hőfokon olvadó ötvözetet alkot, amely a szemcsehatároknál kiválik és akadályozza az alakváltozást (WOLTERS 1981). Az ókori ezüstötvözetek ólomtartalma ritkán több mint 1% (RIEDERER 1987; RIEDERER 1994). Az övveret ólomtartalma a maga mintegy 0,5%-ával a jellemző tartományon belül van. Bizmut: A bizmut az a fém, amely jellegzetesen az ezüst- és az ólomércben található meg. Az ókori ezüstötvözetekben 1,5% vagy több bizmut is lehet (GALE-STÓS-GALE 1981). Az itt mért 0,11% tehát a szokásos tartományon belül van. Az ilyen alacsony értékek nem hatnak ki az ezüst, mint nyersanyag finom ötvöstechnikai tulajdonságaira. A kupelláció során a bizmut megoszlik az ólomoxid és az ezüst fázisok között, ugyanakkor, ha a kiindulási anyagban nagyobb mennyiség van belőle, akkor a későbbi ezüstötvözetbe is több kerül belőle (MC KERRELL- STEVENSON 1972). Kupellált ezüstnél a bizmut tartalom 1%-ig jellemző. A két legutóbb említett szerző az arany/bizmut elempár segítségével angolszász pénzérméket különített el hasonló korú keleti eredetű érméktől. A bizmut eloszlása egy tárgyon belül egyáltalán nem homogén, mivel nagyon alacsony, 273°C az olvadáspontja és képes az olvadék kihűlésekor a még folyékony részekben dúsulni (SLATERCHARLES 1970). Forrasztott kötések Az analitikai eredmények alapján mindkét feltételezett és megvizsgált forrasztási helynél a forraszanyagban az olvadáspontot csökkentő réz volt kimutatható. Ólomra és/vagy ónra utaló jel, amely a lágyforraszokra jellemző, nem volt észlelhető. Ennek alapján a szegély kis háromszögeit az egyes golyócskákból külön forrasztották össze és nem poncolt, préselt lemezként vagy öntéssel lettek kivitelezve. A réz, mint forraszanyag a lemezek között is hordozó szerepet játszik. Ezért valószínű, hogy a veret többi részét is rézforrasszal kötötték 351
