Anders Alexandra – Lőrinczy Gábor szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 12. (Szeged, 2011)

PROHÁSZKA Péter: Észrevételek Pannónia I és Valeria késő római és kora népvándorlás kori aranyérem forgalmához

Észrevételek Pannónia I és Valeria késő római és kora népvándorlás kori aranyérem forgalmához kortól jelennek meg Savaria éremforgalmában ismét az aranyak, pedig a város Pannónia I praesesének székhelye volt, melyről a helytartói palota is tanúskodik (MÓCSY 1974, 273, 313; TÓTH 1998, 5^57). A hadrianopolisi csatát követően kerül sor egy foedus megkötésére az Alatheus és Saphrac vezette gót-hun-alán csoporttal, akiket Valeria vagy Secunda területén, a pannóniai Iovia közelében telepített le a római kormányzat (MÓCSY 1962, 578). Ez azonban nem jelentkezik az aranypénz-forgalomban, mivel Gratianusnak csupán három solidusa ismert, az is Pannónia I-ból, melyek közül igen fontos a keszthely-fenékpusztai erőd horreumában talált veret, mivel eddig az egyetlen olyan solidus, amely késő római belső erődben találtak.

s Sőt a 4. század utolsó negyedében visszaesés figyelhető meg. II. Valentinianusnak csupán egyetlen, míg I. Theodosiusnak öt aranya ismert, melyből kettő Carnuntumban, három Valeria déli részén került elő. Ez arra utal, hogy a letelepített és katonai szolgálatot teljesítő barbár csoportot/csoportokat természetben és nem aranyban fizették, amelynek köszönhetően nyugalom uralkodott a két tartományban (MÓCSY 1962, 578). Az 5. században számos olyan változás érte Pannónia I és Valeria területét, amely nyomon követhető az aranyérem-forgalomban is. A 430-as és 440-es a római katonai és polgári adminisztráció kivonását jelenti, de hogy ehhez a római lakosság áttelepítése is társult-e, még megválaszolatlan kérdés (MAENCHEN-H

ELFEN 1973, 89-90; BÓNA 1993, 54, 74). Nagy valószínűséggel a lakosság jelentős csoportjai kerültek hun uralom alá, akik ezt kamatoztatni is tudták, hiszen a hun befolyási övezet szomszédsága, majd a hun uralom békés viszonyokat teremtett. A század első negyedében a Honorius solidusok dunántúli előfordulása jelzi, hogy a térség a Nyugatrómai Birodalom irányítása alá tartozott. Míg Honoriustól 10, addig Arcadiustól mindössze egyetlen aranyat ismerünk, melyekhez még négy, 425 előtt vert II. Theodoius féle solidus társul. A 10 Honorius nagy része mediolanumi, illetve ravennai veret. Arcadius tremissiset szintén Mediolanumban verték, ahogy II. Thedoisus 425 előtt vert érmeinek egy része is nyugati verdékből származik. Az érmek egyrészt Pannónia I északnyugati részén, másrészt Valériában jelentkeznek. Több császár aranya ismert Savariából és Carnuntumból. Sajátos jelenség, hogy a legtöbb Honorius solidus a <V A belső erődökhöz lásd TÓTH 2009. 395-406 között vert solidusok közé tartozik, míg a II. Thedosius-féle aranyak 420 és 430 közötti időszakban verettek. A Dunántúlon talált 5. század első feléből származó solidusok megjelenésével kapcsolatban több elképzelés van. Az egyik szerint az 5. század első felének dunántúli solidusai elsősorban Valeria provincia átadását követően, a hunoknak fizetett évpénz lecsapódásai lennének (FARKAS 1996, 159; TÓTH 2006, 585). Ezen elképzelés képviselői azonban nem vették figyelémbe az érmek verdéit, típusait, sem pedig verési idejüket. Egy újabb elképzelés szerint a kelet-dunántúli lelőhelyű Arcadius, Honorius és II. Theodosius érmek valamikor a 440-es években kerültek földbe, majd a hun uralom bukása után visszaáll a „valódi" aranypénz-forgalom, azaz lecsökken az érmek száma. Bizonyítását a Fundmünz-kötetekben közölt, valamint a lelőhellyel nem rendelkező, többnyire egyházi gyűjteményekben található aranyakra építette a szerző (FMRU 1; FMRU 2; FMRU 3). Elképzelésének mind az Arcadius és Honorius, mind pedig a többi 5. századi solidus elterjedése ellentmond. A meghatározott Honorius és Arcadius solidusok verési idejüket tekintve mind a Kárpát-medence hun uralmat megelőző éremforgalmához tartoznak (TÓTH 2006, 586). Az 5. század elején a hunoknak fizetett ajándékok és zsoldok még nem a Kárpát-medencében, hanem a hunok steppei szállásterületeire érkeztek. Ennél fogva a 420 előtt vert aranyak legnagyobbrészt a hun uralom előtti pénzforgalom részét képezik. A Dunántúlról, különösen Valériából ismert solidusok nagy része a verési idő és verde alapján bizonyosan a hun uralom előtti időre tehető, amely jelzi, hogy a római kormányzat nem hagyta magára a tartományt és igyekezett még a határvédelmet is fenntartani az 5. század elején. A Dunántúlon megfigyelhető a solidusoknak a nagyobb római településeken való koncentrációja, amely a római struktúrák hun birodalomba való betagozódásáról árulkodik. A legtöbb solidus éppen Carnuntumból és környékéről, valamint Savariából ismert, melyekhez még néhány dunántúli szórvány érem tartozik. Sajátos, hogy Aquincumból eddig nem ismerünk 5. századi aranyat (PEKÁRY 1953, 113). A III. Valentinianus által kibocsátott aranyak közül csupán egy (Bajna) és a II. Theodosius énnek közül pedig hat szórvány származik Valeria területéről, így a hun uralomhoz köthető szórványérmek szá159