A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 11. (Szeged, 2005)
SOMOGYI Péter: Újabb gondolatok a bizánci érmék avarföldi elterjedéséről. Numizmatikai megjegyzések Bálint Csanád közép avar kor kezdetére vonatkozó vizsgálataihoz
625 utáni markáns visszaesése azonban Bálint Csanád listáján teljesen rejtve marad. Egyrészt azért, mert a 616-625 között kibocsátott solidusokat a lista egyáltalán nem tünteti fel, másrészt azért, mert a verési idejük alapján rendezett érem leletek egyszerű felsorolása csak az egyes típusok előfordulását vagy hiányát jelzi. Az esetleges mennyiségi változások szemléltetésére egy ilyen lista egyszerűen nem alkalmas. Jó példa ez arra, hogy az éremanyag célszerűtlen elhatárolása és a kiválasztott adatok statisztikainumizmatikai szempontból elégtelen, egydimenziós ábrázolásmódja mennyire félrevezető lehet. Az évre pontosan nem keltezhető érmék esetében a numizmatika egy statisztikai mutatószámot használ, az ún. gyakorisági indexet. Ez pedig nem más, mint az egyes emissziókból ismertté vált érmék száma osztva a típus verési időtartamával. Feltételezve, hogy egy meghatározott típusból ténylegesen vert érmék száma a típus verési időtartamával arányos, az egyes típusokra adódó gyakorisági indexek már jól összehasonlíthatók egymással (MORRISSON 2002, 955, 133. j., Fig. 6. 1-15). Az eljárás egyetlen hátránya, hogy az esetleg mégiscsak évre pontosan keltezhető éremtípusok gyakorisági indexe l-et mutat, ami azzal a következménnyel jár, hogy ezeknél az éveknél vékony, magasba nyúló oszlopok keletkeznek a hisztogrammon (E kép l). 26 Noha nyilvánvaló, hogy a gyakorisági indexek nem az oszlopok magasságára, hanem azok területére vonatkoznak, a néhány, egy-két évnyi pontossággal keltezhető solidus által okozott „optikai szépséghibát" elkerülendő, ezúttal úgy jártam el, hogy az aranyérmék típusonkénti darabszámával megnöveltem az adott típus verési idejére eső minden egyes évhez hozzárendelt számlálót. (Ha tehát adva van egy olyan típus, amelyet 5 éven keresztül vertek, és ebből a típusból 2 éremlelet ismert, akkor az ennek az 5 évnek megfelelő minden egyes számláló értéke kettővel nő.) A kapott eredményt azután négyfajta bontásban ábrázoltam (1. kép 2-3, 2. kép 1-2). 27 Valamennyi hisztogramm azt mutatja, hogy az avar kori aranyérmék száma Heraclius idején fokozatosan növekszik, és hogy az érmebeáramlás a 616625-ös emisszióval éri el a csúcspontját. A csúcsot aztán hirtelen és jelentős visszaesés követi: 625 után 30 évig nem ismerünk sírból származó érmét és a szórvány érmék is csak 641-ig fordulnak elő. A 640es évekből egyáltalán nem ismerünk hiteles éremleleteket. Az aranyak csak 650 után tűnnek fel ismét, sírokból és szórványleletekként egyaránt. Azonban II. Constans és IV. Constantinus solidusainak gyakorisága Heraclius solidusainak gyakoriságát meg sem közelíti. A konstantinápolyi aranypénzek sora 681/5 körül véglegesen megszakad, amin a 8. századból származó egyetlen hiteles szórvány érme, III. Leo és V. Constantinus solidusa sem változtat. Ahogy az egymás mellett ábrázolt gyakorisági eloszlások egymásba illeszkedő oszlopai mutatják (2. kép 1), a sírokból előkerült és a szórvány érmék ugyanazt a trendet követik. Egyetlen hosszabb időszak kivételével gyakoriságuk közel azonos ritmusban változik. 28 Ez pedig a 625 és 641 közötti időszak, amelyből csupán szórványok, a már tárgyalt öt solidus és egy hamisítvány ismert. A sírból való érmék hiánya lehet csupán a kutatás állásától függő véletlen is, de ebben az összefüggésben feltétlenül érdemes megemlíteni, hogy az 1996-ban lezárt anyagfelvételem óta ismertté vált és pontosan meghatározható 17 darab konstantinápolyi eredetű aranyérmét vagy 625 előtt vagy 654 után verték! 29 26 A problémafelvetéshez megoldéisi javaslattal ld. REDŐSOMOGYI 1986! 27 Tudomásom szerint először Erdélyi István szemléltette az avar kori bizánci éremleletek eloszlását oszlopdiagrammal (ERDÉLYI 1982. 59. 45. melléklet). Az oszlopok magassága az éremkibocsátó uralkodók szerint csoportosított éremleletek számával arányos. Egy uralkodóhoz gyakran több oszlop tartozik. Ezek felülete eltérő mintázatú, ami feltehetőleg különböző minőségit és anyagú érmékre utal. Sajnos a jelölésmód, mint maga az anyagfelvétel is, zavaros és ellenőrizhetetlen. 28 Jogosan merül föl a kérdés, hogy a szórványleletek miért csak II. Iustinus érméivel kezdődnek. Ennek oka, hogy korábbi anyaggyűjtési elveimnek megfelelően (SOMOGYI 1997. 17) most is csak a zárt leletegyüttesből származó I. Iustinianusérméket tekintettem avar kori leleteknek. Marcin Woloszynnak és Prohászka Péternek természetesen teljesen igaza van abban, miszerint 1. lustinianusnak az avar szállásterületen belül előkerült szórvány érméje közül jó néhány már az avar idők emléke (WOLOSZYN 1999. 149-159; PROHÁSZKA 2004. 109). A kérdés „csupán" az, melyek lennének ezek. I. Iustinianus szórvány érméi egyébként olyan nagy számban fordulnak elő, hogy érdemes lenne őket önálló forráscsoportként feldolgozni. 29 1: ALMÁSSY 1997 160, Abb. 150; 2-4: WINTER 2000. 54-55. Nr. 1/27 1/32 és Nr. 6; 5-7: BÓNA 2002, 478. Nr. 1-3. BÓNA 2003. 295. 1-3. sz.; 8-12: PROHÁSZKA 2004. 102-107. Nr. 1. 3-4. 7. 12; 13: Mauricius Tiberius tremissise (MIB 20. 583/4-602) Pécs-Makár, Alsómakár-dűlő 1. sírjából (SOMOGYI 2002. 581); 14: Heraclius és Heraclius Constantinus függesztőfüjlel ellátott solidusa (MIB 64, 616-625) a Kiszombor-Tanyahalom-dülői 16. sírból (LANGÓ TÜRK 2004. 211. 61. p; 15-16: két átlyukasztott solidus ugyanezen uralkodóktól (MIB 64 és 65, 616-625) a Tiszavasvári-Kashalom-dűlői temető 34. sírjából; 17: II.
